Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Mohay Tamás Budapest: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún

úton levágták a kanyargós országutat, ahol csak a szekerek haladtak tovább. A rendezett menet itt egészen felbomlott, ki-ki a saját tempójában ment, vagy segítőihez igazodott. Beszélgettek, tréfálkoztak, meséltek. Itt még a hosszú gyaloglásokhoz szokott gyimesiek is fáradtak voltak. Amikor felértek a hágóra, megvárták egymást, a kereszt és a zászlók körül hosszú éneket énekeltek az előénekesek, aztán a mezőn keresztül megint levágtak egy nagy kanyart, és lent álltak össze újra rendezett oszlopba. Délután négy óra körül a hazatérők összetalálkoztak a helybeli fogadó csoporttal, akik a plébános, Berszán Lajos vezetésével jöttek ki. (Ő hazafelé nem a gyimesiekkel jött.) Meghajtották zászlóikat, és a fogadók csatlakoztak az érkezőkhöz. A menet hamarosan Komjátpatakhoz ért, ahol a kápolnánál a plébános aki a lelke és mozgatója volt a búcsújárásnak - meleg szavakkal köszönte meg mindenkinek a részvételt, kiemelve, milyen nagy számban és milyen szépen voltak ott a gyimesiek Csíksomlyón. Ezután a komjátpatakiak, majd az út későbbi szakaszán a Tatrosforráshoz, Ugrapatakához hazaérkezettek elváltak az oszloptól, mások egyszerűen benyitottak a kapun, ahol az országút mellett várták őket. Itt is sokan kínálták vízzel az embereket, feladták a szekerekre a poharakat. A gyimesfelsőloki templomhoz közeledve - ahol az országúton újabb fogadó csoport gyülekezett - a menet legvégén haladó gyimesfelsőloki csoport (maradéka) gyorsított, balra kilépve megelőzte a középloki és felsőloki oszlopot, majd visszakanyarodva megállt az úton. Ilyenképpen a frissen hazaért felsölokiak is fogadták a menet többi részét, akik előtt még hosszú út állt Gyimesközéplokig és Gyimesbükkig. A továbbhaladókat zászlóhajtással, énekkel köszöntötték, majd felmentek templomukhoz, ahol ünnepélyes hálaadást tartottak. A végén elénekelték a pápai és a rákövetkező himnuszt, mialatt az oltár két oldalán népviseletbe öltözött lányok tartották a két zászlót. A hálaadás után a templomi búcsús zászlókat becsavarták, és a templom sarkához, a torony mellé állították. A hazatérő búcsúsok zöldágaikat vitték magukkal, és azt a tudatot, hogy a világ rendje valamiképpen helyreállóban van. Külön lehetne még írni arról, hogy osztják meg élményeiket a megérkezők az otthonmaradottakkal, hogy hogyan osztja be egy-egy család, hogy a szent négy napban mindenki eljuthasson Somlyóra (volt olyan fiatal házaspár, aki hétfőn délelőtt, már csendesebb időben tolta föl gyerekkocsiban héthónapos kisfiát a Salvator kápolnához), hogy hogyan takarítják el a szemetet azok az árvaházi gyerekek, akik a körmenetet a kerítésen kuksolva nézik végig. A további részletezést mellőzve végezetül azt gondolom, hogy a hagyomány és a hagyományteremtés, a vaHási élmények megszerzése és megszervezése, a spontán és irányított önkifejezés, az identitástudat különböző oldali, a szent és 145 (