Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallás és irodalom, vallásos költészet (imádságok, énekek, imaalkalmak, hitbuzgalmi és prédikációs irodalom) - Csapa János: Református prédikációk a 19. század első feléből
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. ségűvé, ami az 1940-es évekig így maradt.2 Ma a sorvadó gyülekezetek közé tartozik, elenyésző a reformátusok lélekszáma a községben. Szalacsy János Nagydorogon tanítóskodott, Tengődön káplánként szolgált az idős Peremartoni Nagy György lelkész mellett. A tengődiek Peremartoni halála után azt szerették volna, hogy „szelíd lelkű" káplánja, Szalacsy János töltse be a lelkészi állást.3 Ezt 86 aláírással kérték az egyházkerülettől.4 Azonban kialakult egyfajta lelkészválasztási vita. A kerület más lelkészt ajánlott a tengődieknek, akik közül néhányan elfogadni látszottak az illetőt, és már a beiktatás időpontját is kitűzték. Azonban a többség továbbra is Szalacsyhoz ragaszkodott.Viszont az egyházkerület akkori álláspontja szerint 3 éven belül káplánból nem lehetett vezető lelkész. Szalacsyt megintették, mert az ő viselkedése is ösztönzést adott „...a tengődieknek hozzá való törvénytelen ragaszkodása.. .’’-hoz.5 Ezt követően Szalacsy Siklóson6, majd Kecskeméten7, aztán ismét Siklóson volt káplán.8 Őcsénybe 1843-ban hívták meg lelkésznek, Soltra János lelkipásztor halála után. Ekkor ismét vitás helyzet alakult ki. Az őcsényiek szembe mentek az egyházmegye és az egyházkerület akaratával, a szabad lelkészválasztásra és arra hivatkozva, hogy más lelkészt nem hajlandók megválasztani, másfél év alatt elérték, hogy 1844-ben kinevezzék őcsényi lelkésznek, ahol haláláig, 1874-ig hirdette az Isten igéjét.9 így lett Szalacsy János az elődje, Soltra János és az utóda Dömők Péter esperes-lelkipásztor mellett a három nagyformátumú 19. századi őcsényi lekészek egyike.10 2 http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/tab/tabi_kilato_1990_1991/ pages/010_tengod.htm. [2016.05.30.] 3 Egyházigazgatási iratok(Püspöki levéltár) A/lb 1790-1849 S 69-70. 4 A Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1839. 46/b. 5 A Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1840. 40/a. 6 A Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1840. 78. 7 A Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1841. 53. 8 A Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1843. 9. 9 Gyászjelentés: özvegy Somogyi Zsigmondné szül. Szalacsy Mária és gyermekei: Julianna Dömők Pétemé, Terézia Kolozsvári Endréné, - Zsigmond, és Mária Dömötör Lajosné, magok és a széles körű rokonság nevében fájdalmas szívvel tudatják testvére - nagybátyjuk Nt. Szalacsy János őcsényi nyugalomba lépett lelkésznek gyomomyálkásodásban f. hó 3-án esti 7 órakor, 65 éves korában történt gyászos kimultát. - A boldogultnak hamvait f. hó 6-án d.e. 10 órakor tétettek az őcsényi köztemetőben ref. szertartás szerint örök nyugalomra. Béke hamvaira! http:// www2.arcanum.hu/helyilapok/opt/all0622.htm. [2013. március. 2.] 10 Csapai 2011, 16-17. 910