Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallás és irodalom, vallásos költészet (imádságok, énekek, imaalkalmak, hitbuzgalmi és prédikációs irodalom) - Toldi Éva: Mária a magyarok Boldogasszonya. Párhuzamok a magyar költészetben és a képzőművészetben
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. tágul, melyben hálaadással idézi fel az Istenanya életét a Gyermek születésétől a Fiú keresztre feszítéséig. A költemény végén visszatér halott édesanyja mellé, s a vers a mennybe érkezés reményével zárul. Váci Mihály szakrális lírája tudatosítja leginkább, hogy az Égi anya és a földi anya hivatása rokon, illetve, hogy a földi anya anyaságában a Teremtő munkatársa. A költő egész életét és költészetét áthatotta saját szentestei (december 24-i) születése, melyetjeinek, megjelöltségnek fogott fel, s fentről érkezett küldetésnek. Zsoltár és Áldott vagy te című verseiben biblikus párhuzamokban zeng hálaéneket édesanyjának. Ave Márá-ciklusában pedig szinte összemosódnak a földi anya, a szerelmes asszony és az Égi anya motívumhatárai: „Mária! - jászlak meleg aljára vetett kisded-kori ágyak! / Jézusi gyermekkor, mikor még hittem, hogyreám, /Mint messiásra várnak!... /Mária! -ez a szó felkelti bennem a sírást; / nem e tájon születtem! / Ó, üljél szelíd öszvér hátára, - menekülj, / Ó vigyél innen engem... ” Az Égi és földi anya összeolvadó párhuzamát fedezhetjük fel Nagy Gáspár Májusi karácsonyban című versében is: „Szőlőbontáskor, májusi-karácsonyban /foltos szalmazsák fölé leszállt az angyal. // Anyámat derékon vágta a szózat, /hogy szárnysuhogást hallott: esnie kellett a hónak..." Befejezésül álljon itt két máriás költemény, mely - mint a képzőművészetben - úgy kívánja élet- és lélekközelségbe hozni Isten Anyját, hogy lefejt róla minden „díszes ékszert”, amelyet az előző korok ráaggattak, mondván: Mária nem ruháján, nem külső szépségében hordta legfőbb gazdagságát, hanem lelkében, lelke bőségében, amint az a Boldogasszony sajátja volt kezdetektől fogva. Elsőként Mécs László Magyar Madonna című verséből idézek: „Ki nekünk nem voltál lovagkori dáma: eszmény, kit falhoz köt a csúcsíves ráma: kit sosem néztünk, mint boldog barokk tündért:- Boldogasszony Anyánk, könyörögj népünkért! Ki nem hordtál merev infánsnő brokátot, de élő palástod adták a Kárpátok s Tisza, Duna, Hernád, Maros volt a zöldön ezüst paszomántod: - könyörülj e földön!...” És végül az erdélyi kortársköltő, Ferenczes István néhány nagyszerű sora záija a Mária-irodalom és a képzőművészet párhuzamait vizsgáló elemzésemet Ave Mundi Domina verséből: „Te nem aranyban lakói / irtott erdők nárcisza / az arcunkon átragyogsz... te vagy az örök tengerünk/krumpliföldünk, rozsszemünk... Csak Téged hagyott nekünk / Európa s Ázsia / győztes zsoldos bandita / elvette már mindenünk... ének lettél, ablakunk, Napba öltözött kapunk...Salve Mundi Domina". 797
