Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallástörténet, egyháztörténet, történeti források - Albert András: Az erdélyi vallásszabadság kérdése gróf Bethlen Miklós röpiratainak tükrében (1687–1704)
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. közötti időszakában, kisebb megszakításokkal, a református (protestáns) vallás hegemén szerepet játszott a többi meglévő — szász lutheránus (protestáns), római katolikus és görögkeleti (ortodox) — vallással szemben. Erdély államalkotó nemzetei a Kápolnai Uniótól kezdve (1437) a magyarok, székelyek és szászok voltak. A magyar nemesség többsége a 17. századi Erdélyben protestáns, azon belül pedig református vallású volt. A székelység egy része, valamint az ország lakosságának szétszórtan élő kis hányada a 16. századi erdélyi reformáció viharos századában megmaradt a római katolikus vallás követőjének. A katolikus vallással szemben bizonyos korlátozások voltak érvényben: megválasztott és kinevezett katolikus püspöke volt Erdélynek, de a 17. században (1691-ig) nem engedték be oda. A jezsuitákat 1607-ben kitiltották Erdélyből. A ferencesek elsősorban Székelyföld Csíki medencéjében, Csíksomlyón, a ferences központban működtek tovább zavartalanul. Az erdélyi katolikusság számban ugyan megfogyatkozott, érdemben azonban jeles személyiségeket adott az erdélyi politikai életnek az Apor család tagjaiban. A 17. századi Erdélyben a református vallású fejedelmek józanul kezelték a vallások közötti egyensúly fenntartását és a bevett vallások működését, beleértve a katolicizmus ügyét is. Vigyáztak arra azonban, hogy a református vallás hegemón szerepe biztosítva legyen. A szászok pedig a 16. század óta megmaradtak az ágostai ev. lutheránus valláson. A szász autonómia az ún. Universitas Saxonum (1486) területi-rendi önkormányzati intézménye virágzó, jól működő társadalmi-politikai, egyházi életet biztosított a szász nemzetnek. Bethlen Gábor fejedelem (1613-1629) és az I. Rákóczi György (1630-1648) nevével fémjelzett korszakban jó viszonyt tartottak fenn a többi protestáns vallású nemzettel. A szász lutheránus egyház pedig jó kapcsolatot tartott fenn mind a fejedelemmel, mind a református egyházzal. Bár a szászok tevékenyen részt vettek az Erdélyi fejedelemség bel- és külpolitikájában, a magyar nemesség mindvégig megőrizte hegemón státuszát. A szászok a 17. századi Erdélyben szabad polgárokként szabad vallásgyakorlattal rendelkeztek. A román lakosság nem rendelkezett politikai értelemben vett jogi státusszal, nem tartoztak az Erdélyi Fejedelemség államalkotó nemzetei közé, ezért nem szólhattak bele a politikai életbe. A görögkeleti (ortodox) vallás törvényesen létező, de nem bevett vallást (recepta religio), a megtűrt vallások kategóriájába sorolták, amelynek püspökét havasalföldi metropolita nevezte ki. Az erdélyi fejedelem és az erdélyi református püspök gyámkodása alatt működött. Az Erdélyi Fejedelemségben, az országgyűlés egykamarás lévén, a fejedelem hatalma és politikai befolyása nagy volt. A fejedelem hívta egybe az országgyűlést a fontosabb állami ügyek megtárgyalására, melyek között legtöbbször ott 41
