Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Búcsúk, zarándoklatok, szentélmények, vallási jelenségek
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. is megerősíti. A megpróbáltatásokkal teli hosszú utat a falvak lakói vállalják, míg a városiak kirándulnak egy közeli, kellemes helyre. A szegedi, illetve a váci város középpontjától távolra eső „alsóvárosi” búcsú helyszínére való eljutás, a városlakó polgárok és a falusi parasztok közötti viszonyt is érzékelteti. Juhász Gyula riportja szociális és kulturális kérdésekre kívánja felhívni a figyelmet, Móricz Zsig- mond Rózsa Sándor regényében is a szegények tere az alsóvárosi búcsú.41 Különösen Németh László ábrázolja kitűnően azt, hogy a búcsújárás a korabeli közép- osztály számára exotikus látványosság: alkalom a szabadidő eltöltésére, a társas együttlétre, a társadalmi és történelmi ismeretszerzés számára laboratórium. Az írói attitűdök egyszersmind a korabeli magyar középosztálynak a búcsújárással kapcsolatos általános beállítódását is mutatják. „Ezerszámra jönnek hozzá, évről- évre a parasztrajok, messze utakról, kisebzett talpakon, porosán, batyujukban darab kenyérrel s gyenge dalokat énekelve. A fogadalmi templom előtt éppen az esti szabadtéri előadásra készültek s közben nagy, fennen hordozott fa-Krisztu- sok nyomában egyre jöttek a parasztrajok. Megállották a neobarok-korszak csodái előtt, ámulva pislogtak az idegen világra, s félénken húzódtak az Alsóváros felé, melynek házai még a közös múltról beszélnek, ahol várja őket a csodálatos arc, mely legszebb álmaikból lépett napvilágra. Az alsóvárosi búcsú áhítatában a néphit, az örök népmese egy pillanatra találkozik a keresztény legendával”- írta Féja Géza a szegedi alsóvárosi búcsúról a második világháború előtti időkben.42 A búcsú még közelebb került a mindennapi élethez a templombúcsúk formájának a kiépülésével.43 Alaposan megváltozott azonban az évszázadok alatt a „zarándokút” jelentése és értelmezése. Az út átvitt értelemben a bűnök világából, megpróbáltatásokon át a megtisztuláshoz, a szent helyhez érve a szentséggel való találkozást, sőt a szentséggel való telítődést jelentette. A ’’vándorlás”, ami a zarándok utak alapeleme, megőrződött például abban a szokásban, hogy a zarándokhelyre járművel érkező hívek az út utolsó részét - néhány kilométert vagy még rövidebb távolságot - gyalog tették és teszik meg. Még a templombúcsúnál (ún. „torkos”) is találunk ilyen elemet: adott faluban élő családtól távolra került gyerekek búcsúra hazamennek, illetve a rokonok meglátogatják egymást. A közösség fogadalomból vállalt kisbúcsúja azután valóban jobbára csak a falu közösségének emlékezetét tartja fent. Olyan kutatások is ismertek, amelyek a „zarándokút” és az év ünnepeihez kapcsolódó, a katolikus liturgiának keretében megvalósuló körmenetek között is látnak összefüggéseket (például a búzaszentelés vagy a húsvéti Jézus-keresés esetében).44 41 Móricz 1941, 145. 42 Féja 1937, 254. 43 Lásd. Limbacher 1995, 129-145. 44 Nyilván liturgia-történeti és a népi vallásosság alakulás-történetét összekapcsoló kutatás tudná 263
