Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)

Vallástörténet, egyháztörténet, történeti források - Varga György: A szlavóniai gyülekezetek egyházfegyelmezése

VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. bezárják a mennyek országát a meg nem térő előtt úgy az Ige, mint az egy­házfegyelem gyakorlása által, valamint hogy megnyissák azt a megtérő bűnös előtt az evangélium hirdetése és a fegyelmezés felfüggesztése által, ahogy a helyzet megköveteli. 3. Az egyházi fegyelmezés szükséges, hogy megjavítsuk és visszanyerjük azokat a testvéreket, akik vétkeztek és törvényszegők, hogy elrettentsünk másokat az ilyen jellegű vétkektől és törvényszegésektől, hogy megtisztítsuk a kovászt, amely megfertőzted az egész gyülekezetei, hogy fenn­tartsuk és érvényesítsük a Krisztus tisztességét, valamint az evangélium szent bizonyságtételeit, és hogy elhárítsuk Isten haragját, amely jogosan kiáradhat­na a gyülekezetre, ha megengednénk, hogy az О szövetségét és annak jegyeit közismert és önfejű megszegők [bűnösök] megcsúfolják. 4. Ezen célok megvaló­sítása érdekében az egyházi szolgák eljárásai: intés, felfüggesztés vagy eltiltás az Úrvacsorától egy időre, vagy kizárás a gyülekezetből — a vétek és a törvény­szegés természetének, illetve a személy vétkességi fokának megfelelően. ” Egyházfegyelem a szlavóniai gyülekezetekben A jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy a presbitérium gyakorolta az egyházfegyelemet, s büntettett is. Egyformán kijárt a büntetés, azaz a bűnös „jobb észre hozása“ lánynak, legénynek, asszonynak, katonának, öregnek és fiatalnak. A presbiteri gyűlésnek joga, sőt kötelessége volt a rendre vigyázni, a rendbontókat megbüntetni, továbbá határozhatott vagyoni ügyekben is, mint pl. osztozkodásás, a föld erőszakos eltulajdonítása, anyagi kár okozása esetén. A presbitérium szigorú engedelmességet követelt. A négy szlavóniai gyülekezetei 1817-ben meglátogatta a Dunamelléki Egyházkerület püspöke Báthori Gábor (1814-1589). A püspöki látogatás jegyzőkönyveiből is kiderül, hogy a presbité­rium gyakorolta az egyházfegyelmet. A szentlászlói lelkipásztor leírása szerint „[...] A presbiterek, egyszerismindBíró esküdtjei lévén törvénykezni a Bíró há­zánál szoktak, az Ekklesia (gyülekezet) dolgaiban pedig a prédikátor házánál.3 4 A haraszti gyülekezet lekipásztora is említést tesz erről: „a cégéres bűnösöket a prédikátos udvarán szokták büntetni többnyire A presbiteri jegyzőkönyvek szerint a négy gyülekezetben több egyházfegyel­mi eljárásra került sor. Általában erkölcsi vétségek (káromkodás, babonás cse­lekedetek, hazássagtörés, istentiszteletről való kimaradás, tiszteletlen viselke­dés, lopás, csalás) ügye került a presbitérium elé. A említett ügyekre szeretnék példákat említeni a kimért büntetések alapján. 3 Szabadi 2004,64. 4 Szabadi i. m., 52. 241

Next

/
Thumbnails
Contents