Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallástörténet, egyháztörténet, történeti források - Fogl Krisztián Sándor: Társadalmi konfliktushelyzetek a veszprémi egyházmegyében 1847 és 1849 között (A plébános és a káplán viszonya, esettanulmányok)
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. a szomszédos kis-komáromihoz tartozott,71 tehát az ebédmeghívás elfogadása, nem a közvetlen egyházi elöljárónak tett gesztus volt, hanem egy bizalmasabb kapcsolatot feltételez. Ezt alátámassza, hogy október 14-én épp Somogyi Miklós adott bizonyítványt annak érdekében, hogy Virth Mihály vádját Vidra Ferenc ellen hiteles dokumentummal tudta alátámasztani a püspöki szentszék előtt.72 A jelen lévő személyek, már többször kísérelték meg Vizy József káplánt rábeszélni, hogy vágja le bajuszát és szakállár Ebéd közben érkezett Báró Knezovich császári és királyi katonai biztos levele, miután Virth Mihály felbontotta, a jelenlévők kérdezősködni kezdtek, hogy mi áll benne. Knezovich dandárparancsnok előtt bevádolták a káplánt, hogy egyházi feletteseinek nem engedelmeskedik, beszédjeivel botrányokat okoz, továbbá szakáll és bajuszviseletét is kifogásolták. Az alesperes- plébános a parancs értelmében felszólította Vizy Józsefet, hogy szabaduljon meg bajuszától és szakállától, mert igy nem mutatkozhat a nyilvánosság előtt, ráadásul elzárást és 40 botütést vont maga után büntetés gyanánt, amitől Virth Mihály állítása szerint csak meg akarta védeni a segédlelkészt.73 Mikor Vizy felállt az asztaltól, hogy közvetlen elöljárójának és a katonai parancsnak eleget tegyen, Vidra Ferenc kirúgta alóla a széket, ezután kezdte el az ollári plébános gyalázni az alesperest. „Az úr hitván ember az úr neveletlen ember nem kap többé káplánt” Az ügy vége az lett, hogy kitessékelték Vidrát, és 1849. november 12-re Veszprémbe rendelték a Szentszéki biróság elé. hivatalos jelentés által tudomására jutott a főtisztelendő szent széknek, hogy tisztelt uraságod gazdasszonyával oly botrányos életet él, mely a lélek üdvét szintúgy mint a papságnak becsületét veszélyezteti "74 Az idéző levél kezdő sora azt mutatja, hogy az ágyastartás vádja nagyobb hangsúlyt kapott, ez után következett, hogy súlyos bántalmakkal illette elöljáróját. Gazdasszonya szülése március 6-án történt, ebből kiindulva Vidra Ferenc feltételezett botrányairól Virth Mihálynak már korábbról is lehetett tudomása, a feljelentés viszont október 14-ei keltezésű és az eltelt idő azt igazolja, hogy a bűnös kapcsolat, és a botrányos életvitelről szóló vádnak súlyosbító szerepe van az ügy kapcsán. Feltételezhetően kettejük között, már korábban is lehettek ellentétek, és az ollári plébános ellen felhozott vádak hátterében ez a dolog állhat. A vádlevélben az a furcsa, hogy a bevádolt lelkész későbbi tisztázó levelében teljesen ellentétesen ír az esetről, sokkal rész71 Schem., 1851. 61. 72 VÉL 1.1.41 a 599/1849 Somogyi Miklós rádi lelkész által kibocsájtott bizonyítvány. Rád, 1849. október 14. 73 VÉL I. 1. 41a 599/1849 A kanizsai alesperes ollári plébános Vidra Ferenc botrányos életét és személye ellen elkövetett bántalmatföljelentvén ezért elégtételt kér. Kapornak, 1849. október 25. 74 VÉL I. 1. 41a 615/1849 Vidra Ferenc Ollári plébános megidéztetik. 126