Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)

Vetési László református lelkész Kolozsvár: Vallásos kölcsönhatások a szórványmagyarok körében

kennek, a társadalmi együttlét alkalmai a véletlen vagy sorsszerű találkozásokra, és ezzel minimálisra csökken az anyanyelv igénybevételének lehetősége is. A szórvány csoport életének nagyrészét nyelv- és kultúridegen környezetben tölti, szüntelen kölcsönhatásokban, vagy inkább gyötrelmes egyoldalú ráhatásokban. Neki kell alkalmazkodni, mert hozzá nem alkalmazkodik senki, ő kell átvegyen, mert tőle nem vesz át senki, ő kell meghallgasson, mert őt nem hallgatják. A másiké, a többségé az érték, mert annak van funkcionalitása, sőt legfennebb tudomásul veszik, megtűrik, de sajátossága nem kell. A szórványlét akkor lesz végzetessé, amikor tehát a legalapvetőbb etnikai értékek funkciótlanná válnak. Az a románság közé beékelt csoport, melynek napi verbális tevékenysége 90%-át idegen nyelven végzi, közösségi életének egészét szinte román nyelven és környezetben éli meg, biztos útján halad a nyelv-, kultúra- és hitvesztésnek. Azok a kisközösségek, amelyeknek lakói hitéletüket aktívan nem gyakorolhatják már közösségben, és ehhez nem kapnak rendszeres utánpótlást, egyre inkább elsorvadni lesznek kénytelenek. A szétszórva élő egy-két család akarva, akaratlanul a többségi közösséghez kénytelen igazodni, annak szabályait kell betartania, hogy fennmaradjon. A szüntelen fogyatkozásban anyanyelve egyre ijesztőbben lesz egy partikuláris szféra magánnyelvévé, mely gond és szorongás az idősebb nemzedéknek, a ,,másságot" naponta tudatosító teher a fiatalságnak. A fokozatos visszaszorulás elsőként a munkahelyet érinti és a szakmai nyelvet kebelezi be. Ezzel párhuzamosan átveszi a mindennapi kommunikáció területét is, a szomszédság, barátság zónáit, és utoljára marad az intim szféra, a házastársi, családi kapcsolat területe, a gyermekek nyelve. Ezek után már csak a legtovább élő kultikus szféra maradt, mely mindig anyanyelvhez kötődik. Híveink magyarságukat reformátusként vagy katolikusként élik meg, amely ettől elválaszthatatlan. Mindezek után már teljesen világos, hogy a nyelvi-etnikai elszigeteltségben élő ugyanúgy vallási diaspórában is él, szüntelen egyoldalú hatásoknak kitéve. A felekezeti tudata azonban az utolsó, ami beolvad. 1. Elsőként vallási integrációról kell beszélnünk. A szórványmagyarság elhelyezkedik a faluközösség egészének hitgyakorlatában. A maga identitását megtartva, természetszerűen nem vonja ki magát a többség vallásos életéből, hiszen ezek állandó hatása és kötelezettsége alatt áll. Részt vesz a temetéseken, a különböző szolgálatokon, de nem énekel, nem vet keresztet, nem tart gyertyát, nem csókolja meg a feszületet, sőt a másik felekezet lelkésze és a nagyközösség sem várja el ezt tőle. Ő csak némán áll, mert az ortodox gyülekezet közösségében is ő református, tehát más. A többség nagy része általában nem várja el ezt tőle, mint mindenben, itt is tudomásul veszi, hogy más. Falvaink nagy részében mindig is megvolt ez a természetes tolerancia a kevesek iránt, és csak izgatással robbant gyűlöletté, magától soha sem. Igen 80