Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)

Kósa László mávelődéstörténész Budapest: Elnöki bevezető

formák stb.). Nem tudjuk, mennyit őrzött meg a vallásosságból, melynek tűzhelye korábban a családi kör volt. Végül az egyház sem maradt érintetlen az elmúlt negyvenöt év rombolásától. Lehet vitatkozni róla, mennyire rendültek meg alapjai, de az is bizonyos, hogy az egyháztól elfordulás a XX. században világjelenség és nem csupán a szocialistának nevezett rendszerek sajátsága volt. Az utóbbiak tudvalévően tervszerűen erősítették az egyház háttérbe szorulásának folyamatát. Az egyház azonban így is megmaradt a vallás szinte egyetlen intézményének. Átvállalt és visszavállalt az iskolától és a családtól feladatköröket. Különösen vonatkozik ez a megállapítás a kisebbségi sorban élő egyházak erkölcsi és nemzeti nevelés terén megnyilvánuló szerepnövekedésére. A vallási néprajz fontosságának pusztán az eddig fölsoroltak nagy nyomatékot adnak, méginkább így van, ha a néprajztudomány célját általában szemléljük, abból az emberi élet egyetlen területe sem maradhat ki. A vallás, sokak mindennapos lelki szükséglete mégis hosszú ideig kimaradt vagy nem jelentőségéhez méltón volt ott a vizsgált területek között. Nemcsak az 1945 utáni időszakra gondolok, amikor Magyarországon hosszú ideig nem ,4llett" vallási néprajzzal foglalkozni, csak az 1980-as évek elején kezdett oldódni igazán a tilalom. A magyar néprajzkutatás korábban sem sokat buzgólkodott a vallási néprajz mint önálló kutatási ág művelésén. Több ok közül valószínűleg a legfontosabb az volt, hogy érdeklődésének középpontjában a pogány hitvilág állott. Bálint Sándornak szinte egyedül kellett vállalnia évtizedeken át, hogy a művelődéstörténet legkorábbi foka és a XX. század közé eső vallási hagyományok keletkezését föltárja. Magyarországon ma nem ritkán hangzik el, hogy divat a vallási néprajz. Akik itt vagyunk bizonyára mindnyájan jó divatnak tartjuk, hiszen van mit pótolni. Hasonló helyzetben lehetnek a román kollégák, hiszen — tudomásom szerint — a vallási néprajz vizsgálata Romániában a legutóbbi ideig tiltott vallási propagandának számított. Ha valaki csak egy kicsit is bepillantott a rendkívüli gazdag román néphit- és népszokás-világba, tudja micsoda kár keletkezett. Bizonyos vagyok benne, hogy titokban román kollégák is dolgoztak vallásos folklórjuk gyűjtésén, megmentésén. A vallási néprajz jelentőségét emeli, hogy az egyházak hagyományosan egymásközti házasságot kívántak és kívánnak híveiktől, ami az egy felekezethez tartozást, azon túl a közös szokások, a gondolkodás, magatartás, világszemlélet erősödését támasztja alá. Mélyebben átélt formában átjárja az egész életet. Magyar viszonylatban a nyelv mellett a vallás kultúramegtartó fontosságát aligha kell ismét hangsúlyozni. Kisebbségek körében még inkább így áll a dolog. Gondoljunk arra is, hogy a vallási hagyomány egyáltalán nem csupán a parasztság sajátja, ahogyan a szűkkeblű néprajzi szemlélet hajlik látni, hanem egyidejűleg több társadalmi réteg, osztály közös kincse! 6