Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)

S. Lackovits Emőke néprajzkutató Veszprém: Vallásos ábrázolások és feliratok a Közép-dunántúli paraszti kultúrában

Magyar közösségekben Jézus, Mária, a Szent Család, Szentháromság, Szent József, Páduai Szent Antal ábrázolásokon kívül Szent Erzsébet, kis Szent Teréz, Szent Veronika a „véres keszkenővel", Szent Vendel és Szent Klára (?) képeit is őrizték. így általában mindezek igazak, azonban mind a magyar, mind a német családokban a szentek tisztelete nagymértékben egyének vallásos meggyőződésétől, vallásos áhítatától függött, amely meghatározta az ábrázolások sokféleségét és a lakásokban őrzöttek számát is. Szentgálon pl. az egyes szentek névünnepén képük vagy szobruk elé virágot tettek, úgy fohászkodtak hozzájuk, énekelve is előttük. Minden bizonnyal templomi eredetű a szokás, erre enged következtetni az, hogy Andocson ma is a szentek névünnepén ábrázolásuk előtt gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek el. De ez másutt is megfigyelhető. Ugyanezt tették Szentgálon akkor is, ha valamilyen bajban közbenjárásukat kérve fordultak hozzájuk. Ahogy vallják: „Ezeket a szenteket nem imádják, csak hozzájuk könyörögnek, hogy járjanak közbe az Úr Istennél ügyük jórafordulása érdekében."

12 A képeket, szobrokat nagy becsben tartották, valósággal ereklyeként őrizték, s teszik ezt sokan ma is. Ezek a „szent dolgok" elsősorban nem díszítettek, hanem a vallásos áhítatot ápolták és tanítottak. Ajándékozták őket, maguk is vásároltak szentképeket, szobrokat. Többen elmondták, hogy a búcsúra kapott zsebpénzből szentképet vettek. De örökölték is őket: lány az anyjától, meny az anyósától, ha lánya nem volt. Vannak, akik ma sem szívesen válnak meg tőlük. „Hogy adjam el pénzért a Jézuskákat?" — kérdezte tőlem néhány esztendeje egy kékkúti adatközlőm. Van, aki annak tudatában, hogy a Múzeumban jó helyre, biztos helyre kerülnek, ahol megőrzik őket, odaajándékozza, félvén, hogy halála után a fiatalok kidobják. Van olyan is, aki felajánlja a Múzeumnak, hogy a szentkép méltó helyre kerüljön, ha ő meghal. Általában elmondható, hogy az idős emberek nehezen válnak meg tőlük, s aggódnak sorsukért. Ha már ki kell tenniük a lakásból, akkor „kiengesztelődésképpen" ,jó helyen" szeretnék tudni őket. Hasonló jelenségről adott hírt Varga Zsuzsa kapuvári gyűjtései alapján: a Mária-házban álló kegyszobor másolatát mégcsak érinteni sem merték, eladásának gondolata is megbotránkozást váltott ki. Elrongálódása esetén csak elégetését tartották elképzelhetőnek, mint a szentelmények esetében.

13 A szobrok helye mindig a szobában volt, a sublóton, almáriumon, szekrény tetején. A képek többségükben a szobában voltak, de jutott belőlük — általában, ha nagy számban birtokolták — a konyhába is: pl. házi áldás, őrangyal. Ha sok volt, akkor a szobában a következőképpen helyezték el a sarokpadok fölé a „szent sarokba", később pedig a sublót fölé: felül a nagyokat, alul a kicsiket. De mindig került közülük az ágyak fölé is. Tulajdonképpen a templomban látott szentkép és szobor elhelyezést igyekeztek a házbelsőkben megvalósítani úgy, hogy az ábrázolások között rangsort alakítottak ki. 50