Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)
P. Daczó Á. Lukács OFM Fogaras: Népünk hitviláága, vallásos élete
A rontástól védő lókoponya Csak később tudtam meg, hogy a kosteleki embernek nagy öröm, bajelhárító esemény, ha pap lép be az istállójába. Viszont most tudtam meg azt is, hogy Kosteleken miért hozzák megáldani a korpát, a kukoricalisztet és a fokhagymát. Ezeket a beteg állatok táplálékába, a kóstba keverik. Bajelhárítónak is adják nekik. El is mentem este és meg is néztem Miklós bácsi istállóját. Tényleg, a gerendába fel volt szúrva egy guzsalyocska, rajta egy ökölnyi gyapjúval, és a gyapjúba szúrva, egy megkezdett kis orsó. A fonást az orsóval bal kézzel és visszafelé sirítve kellett kezdeni, mert a szépasszonyok a földi módnak a visszálya szerint dolgoznak. A jászol fölött pedig tényleg ott volt felakasztva a tükör. — Valami erőst gonosz szépasszony lehet ami idejár, — mondta Miklós bácsi, — hogy már ezek sem használnak neki! És akkor, mint olyan teológiailag biztos tudású pap, csak mosolyogtam magamban ezeken az együgyűségeken és csodálkoztam Miklós bácsin, hogy ilyesmikben hisz. Mindjárt el is határoztam, hogy felvilágosítom őt, hogy ne higgyen ilyen badarságokban! - Talán mások is így csinálnak itt Kosteleken? - kérdeztem hirtelen. 20