Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)

Makay Endre református lelkész Kolozsvár: A dévai székely telepesek vallásos életéről

kor, az 1545—1550-es évek óta a reformátusok birtokába került és az is maradt 1904-ig, összeomlásáig. Az új ref. templom felszentelése 1910. október 25-én volt. A gondos építők az összeomlott templomból átmentették és az új templom falába stílusosan beépítették a faragott kövekből készített címereket, feliratos emléktáblákat, köztük a Tordai Sándor Andrásét a dévai ref. gyülekezet első lelkipásztorának sírkövét, melyre címer helyett a bibliát faragták (Obiit anno aetatis 50MDLXXIX) Harangjai, klenódiumai, úrasztali térítői a patrónusok és a hívek adományaiból gyűltek. A jelenkori templom toronyalatti falán elhelyezett fekete márványtáblán ez van aranyozott betűkkel bevésve : Épült.. . azok adományaiból, akiket Isten megtisztelt azzal, hogy ajándékaikat kész volt elfogadni. * * * A betelepedéskor a római katolikusoknak még nem volt saját templomuk. Lelkigondozásuk, a város másik végén az ún. görögvárosi, bolgárszegi plébánia ferencrendi szerzeteseire hárult, akik feladataikat nagy buzgósággal el is látták. Nagy szerepet játszottak a telep kulturális fejlődésében is. A telepi templomépítés ugyancsak a ferencesek segítségévei a hívek adományaiból és áldozatos közmunkájával 1935—45 között épült fel Szent Antal tiszteletére. A hívek szellemi, lelki magatartásáról L. J. így ír: „Bukovinában magától érthetődő volt, hogy a déli és az esti harangszókor a kalapot le kell venni és el kell imádkozni az Urangyalát. A templom előtt senki el nem megy, hogy kalapját le ne venné. Vallási kötelezettségének mindenki, még a férfiak is eleget tesznek. Jó templombajárók, húsvétra mindenki meggyónik. A bukovinai férfi a trágáj és káromkodó beszédet nem folytatja. Olyan értelemben vett mocskosszájúakat még keresve se lehet találni. A gyászoló család férfitagjai a halál pillanatától a temetés utáni napig hajadon fejjel 'árnak, úgy gyászolnak." Egy hagyományaihoz hű székely lépcsőházának lakóira mutatva mondja: „a tíz lakosztály lakóiból hét család katolikus, de csak ketten járnak rendszeresen templomba. A többiek csak akkor ha valami bajuk van. Még az ünnepeket se tudják. De káromkodni azt tudnak. Káromolják Istent, Szűz Máriát, Szent Antalt . . . nem félik, hogy Isten egyszer megolvasztja (megnémítja) a nyelvüket". Egy másik atyánkfia a fiatalságról mondja: „nem rosszak, nem rosszabbak, mint mi is voltunk fiatal korunkban. De körülbelül fele nem jár templomba. Vasárnap kirándulás, mozi, tánc, ez kell nekik. Könnyen odamondanak az embernek: majd ha mi is megvénülünk mi is a templomba fogunk jár105