Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

A halottak elhamvasztásának szokása az őskorban

A HALOTTAK ELHAMVASZTÁSÁNAK SZOKÁSA AZ ŐSKORBAN Közismert, hogy Indiában, de más keleti kultúrákban is a halottakat elhamvasztják, szemben a még ma is általánosnak mondható európai szokással, a közvetlen földbe temetéssel. Vajon idegen volt-e a hamvasztás korábban is a világnak ezen a részén? Erre a kérdésre kaptunk választ 1988-ban Szentgáltól nyugatra, a Füzi-kút melletti újkőkor végi lelőhelyen, amikor az i.e. 4. évezredből való hamvasztásos sírt találtunk. Pontosabban annak csak csekély maradványát, ugyanis a felszínhez közel fekvő sírt a szántás teljesen szétdúlta. Ami mégis megmaradt belőle az egy kis kupacnyi csontmaradvány, egy edény összetört darabjai és még néhány egyéb edényhez tartozó töredékek. Első pillantásra nem látszott biztosnak, hogy sírral van dolgunk, a végső szót egy antropológus mondta ki, amikor a picinyke csonttöredékekről megállapította, hogy emberi maradványok. Magyarországon az említetten kívül csak Aszódról ismerünk hamvasztásos sírokat a lengyeli kultúrából. (Ebbe a régészeti kultúrába tartozik a szentgáli lelőhely is, nevét a Tolna megyei Lengyel községről kapta, ahol a kultúra első jelentősebb leleteit találták.) Aszód a kultúrának talán legalaposabban feltárt lelőhelye, jelentős számban kerültek ott elő sírok is, 7%-uk hamvasztásos. Érdekes, hogy az ottani sírok szintén sekély sírgödörben voltak, hasonlóan az ittenihez. Különbség a kettő között, hogy az aszódi sírok jórészt urnásak, azaz a hamvakat egy nagyobb edényben, urnában helyezték a sírgödörbe, és melléje tették a többi edényt a túlvilági útravalóval. Akadtak azonban szórthamvas sírok is, ebben az esetben a máglya maradványai közül összeszedett hamvakat közvetlenül a sír földjére szórták és köréje állították az edényeket. Szentgálon is ez utóbbi módon jártak el. A lengyeli kultúrából Magyarországon kívülről is tudunk hamvasztásos sírokról. Ausztriában például 1944-ben Langenzersdorfban találtak két hamvasztásos sírt. Ezek urnásak voltak, az egyik urnában előkerült márványgyöngyök tanúsága szerint a halottat felékszerezve temették el, úgy is égették el. Morvaországban Jaroméfice és Pfedméfice két hasonló sír lelőhelye. Ausztriában az öszszes temetkezés mintegy 1/5-e hamvasztásos, Magyarországon nem készült számítás, de ennél biztosan kevesebb. Mint láttuk tehát az i.e. 4, évezredben a halotthamvasztás szokása nem volt általános, de ismerték. Az újkőkor korábbi időszakában szintén előfordult az előbb említetthez hasonló módon a vonaldíszes kerámia kultúrájában, azaz az első közép-európai földműves népnél. Azt, hogy ők miért és hogyan vezették be ezt a szokást, nem tudjuk, erre vonatkozóan nincsenek adatok. Tény, hogy attól fogva sohasem felejtődött el teljesen. Voltak időszakok és területek, amikor és ahol túlsúlyba került, volt amikor mindkét temetkezési módot egyenrangúan alkalmazták, és volt, amikor háttérbe szo-