Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

„Végre pedig, hulljon manna és sült veréb az égből, a mennyi elég." Az 1848. évi polgári forradalom tizenhárom pontja

„VÉGRE PEDIG, HULLJON MANNA ÉS SÜLT VERÉB AZ ÉGBŐL, A MENNYI ELÉG." Az 1848. évi polgári forradalom tizenhárom pontja Nem, kedves Olvasó, nem a sajtó ama nevezetes ördöge játszik Önnel. Jól olvasta a címet. A forradalmi lázban kelt tizenkét pont után még két hét sem telt el és máris megjelent az újabb tizenkét pont, megtoldva még egy tizenharmadikkal. A kor népszerű lapjában, az Életképekben olvashatták először 1848. március 26-án. A folyóiratot Jókai Mór, az ifjú jogász, szépreményű regényíró és zsurnaliszta szerkesztette. Jókai maga is tagja volt a „sarkalatos" tizenkét pont „szövegező-bizottsága"-nak Petőfi, Irinyi, Vasvári és Bulyovszky Gyula társaságában. A Jókairól életrajzot író Mikszáth Kálmán így idézte meg a történelemformáló napokat: „A fiuk meg is csinálták. Könnyű volt. Hiszen nem kellett kigondolni semmit. A kívánalmak a levegőben röpködtek, nem kellett őket kisajátítani, mindenkié voltak. Ha mutatkozott nehézség, az abban állt, hogy mit kell kihagyni? Melyik tizenkét kívánság a fontosabb? Hogy mért kötötték magukat éppen tizenkét ponthoz? Lehetett volna hét pont, vagy tizenhét pont is, de ők makacsul megmaradtak a tizenkettő mellett s készebbek voltak minduntalan hol egy, hol más kívánalmat kidobni, hogy újat és újat tegyenek helyébe. Még aznap nyélbe ütötték a tizenkét pontot s másnap, márczius tizenkettedikén egy értekezleten előterjesztették. Az értekezlet elfogadta az egészet." A „pontozatokat" végül Irinyi szövegezéséből Jókai dolgozta át „népszerűbb alakba", szabatos formába. A pontok gyorsan kiszivárogtak a lakosság közé. A bécsi forradalom hatására mihamarabb életbe is kívánták léptetni őket. Petőfi ekkor azt javasolta, hogy a pontokat Jókai terjessze elő „egy kis népszerű bevezetéssel". S elkövetkezett március 15. emlékezetes reggele. Kilenc óra tájban a Pilvax kávéházban Jókai felállt és pár bevezető szóval felolvasta, „mit kíván a magyar nemzet". Elete nagy pillantára ekként emlékezett vissza: „Valami villanyos melegség állta el akkor minden tagomat, érzem, hogy végzetes szó az, amihez kezdek; de el voltam rá szánva, ha áldozatul esem is." S milyen a sors vagy inkább a történelem forgószele?! Tíz nap múlva Jókai újabb tizenkét pontot fogalmazhatott, akkor már kényszerűen megtoldva még eggyel. Hol volt akkor már a lelkesedése?! Fájdalma, haragja gúnyiratot, travesztiát fogant. A gyilkos irónia hangján kellett szólnia a késlekedés nélkül fellépő retrográd erőkkel szemben. A tizenhárom pontot lapja új, az 1832-ben alapított francia élclap, a Charivari címét viselő rovatában jelentette meg. Bár Jókai nevét nem találjuk az írás alatt, valójában Jókai munkája ugyanúgy, mint a rovat többi cikke. így is tartják számon az irodalomtörténészek. S ez nyilvánvaló volt a korabeli olvasók számára és tisztában voltak Jókai indítékaival is. Veszélybe kerültek a márciusi vívmányok, a pártok a tizenkét pontot és az új törvényeket a maguk érdekei szerint értel-