Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

Deák Ferenc Balatonfüreden

Nem véletlen, hogy példátlan figyelem övezte az elképzelést kezdettől fogva a felállításig. Egyébként is szokatlan számunkra az a figyelem, amellyel mind a múltbeli, mind a jelenbeli magyar irodalmat övezte a kortárs olvasó közönség. Síremlékek tucatjait avatták nagy íróink, költőink sírjain. Kezdenek állandósulni a Kölcsey ünnepségek Szatmárban, a Kazinczy-k Széphalmon. Jeles költőket olvasóik aranytollal ajándékoznak meg. Jókait aki Kakas Márton néven humoros „rajzokat" írt a társadalmi visszás jelenségekről, a herendi gyár hatalmas porcelánkakassal ajándékozta meg. Ha előkerül Csokonai kulacsa a híres „csikóbőrös" kulacs Somogyból, szinte társadalmi nyomás nehezedik tulajdonosára: meg ne tartsa, az csak a nemzetet illeti s valóságos diadalmenetben viszik a Nemzeti Múzeumba. Arany Jánosnak a nagyszalontaiak megfestetik az arcképét s elhelyezik azt a helyi kaszinó falán, sőt még egy kertet is elneveznek a már Pesten élő költőről. Nem mondhatott nemet Deák Ferenc sem, amikor felkérték őt a szobor előkészítésére. Némileg ódzkodott a feladattól, főleg azért, mert Magyarországon egyszerűen nem volt olyan szobrász, aki megfelelő minőségű művet tudott volna alkotni. Ferenczy István éppen akkor halt meg, s az Olaszországból hazatérő Züllich Rudolf egyszerűen mondva tehetségtelen volt, de nem akadt más helyette. Az általa készített Katona József szobrot éppen a füredi szobor felavatása előtt távolították el a pesti Nemzeti Színház elől a méltatlankodó kritikusok kérésére dugták el egy udvarban. Nem járt jobban egyébként a füredi Kisfaludy szobor sem. Már a felavatás napján elégedetlen moraj fogadta a valóban torz és jellegtelen alkotást, s ezek a hangok később csak erősödtek. Tíz év múlva pedig egészen példátlan véget ért: nemhogy egy raktárban süllyesztették volna el, de beolvasztották, s helyére új Kisfaludy szobrot, a mait állították. Deák Ferenc volt az, aki Züllichhel tartotta a kapcsolatot. Megbeszélte a művésszel a makett-tervet, kérte őt a szükséges korrekciók elvégzésére. Rábízták a szobor elkészítésének pénzügyeit is, a számlák rendezését, a művész kifizetését, stb. Sőt a hely kiválasztásában is az ő szava döntött, hiszen 1858-ban ő maga is leutazott a szobrásszal, hogy eldöntsék, melyik Füred legszebb pontja, ahová a szobrot állíthatnák. Deákban mindvégig volt valami kis ellenkezés e feladattal szemben. Kibújni ugyan nem bújhatott ki előle, de a rá jellemző óvatosság és megfontoltság a munka minden szakaszában tetten érhető. Úgy érzi, ha valami nem sikerül a szoborral, majd őt okolják érte, mert hát csak ilyen a magyar ember. Ezt írja sógorának 1858. április 17-én: „Ha majd az emléket kisszerűnek, nem egészen szépnek, egyik vagy másik művészeti részben hiányosnak fogják találni, minden ember, boldog és boldogtalan, ügye és ügyetlen, engem fog megróni, hogy bizony tőlem okosabbat, szebbet vártak volna, s meg nem foghatják, miként tudtam én ilyen tervet választani s ilyen művet készíttetni. Mindezt pedig én igen restellném."