Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1992 (Veszprém, 1992)

Jókai, a balatonfüredi kertész

annyi szórakozást az egész napi munka után, hogy eszébe sem jutott otthonából kimozdulni. Általában a terasz előtti kertrész fehérre festett padjain és kerti székein élvezte a balatoni levegőt eskénként családja és időnként vendégei társaságában. Jókai alkalmasint a velük együtt étkező látogatóit is megkínálta a kertjében termett gyümölcsökkel. Amikor német kiadója, Ottó Janke felkereste füredi villájában, a Laborfalvy Róza által, a vendég tiszteletére főzött pompás ebédet a villa kertjéből származó, vékában felszolgált szebbnél szebb nemes gyümölcsök zárták. Az írót sokrétű, politikusi, szerkesztői munkája gyakran a fővárosba szólította Füredről. Azonban amint tehette, ismét utazott a fürdővárosba családjához. Ilyenkor nem feledkezett meg a füredi kertjében fészkelő rigókról sem: hangyatojást vitt számukra Budapestről. 1874 telén Jókai öt ezüstlevelű hársfát szállíttatott Füredről a Svábhegyre, ugyanis azok virágját illatosabbnak tartotta, mint a fekete hársét. A majorság kapujának közelében egy kis pázsit közepére ültette őket. A fák megéledtek majd virágozni kezdtek. Egy esti sétán Jókai így szólt feleségéhez: „Na kedvesem, itt fogunk nyugodni ezen a helyen, nem kell már gondoskodni, hogy hová vigyenek. Én Komáromban óhajtottam volna, szülőim mellett, de most már látom, hogy itt lesz nekünk legjobb, füredi hársfáink lombos árnya alatt, illatos virágjait teledongják a szorgalmas kis méhek, jelképezik a mi fáradságos munkás életünket. Ha én halok meg elébb, ide temettessetek és ha téged szólít el az Isten mellőlem, ide hozlak." Róza aszszony szólni sem tudott férje szavaira, fejével integette az igent. Ápolta szorgalmasan a hársfákat, szent meggyőződése volt, hogy valóban oda temetkeznek. A halál Laborfalvy Rózát ragadta el Jókai mellől 1886-ban. Jókai - asszonya nélkül - többé nem érezte jól magát Füreden. Hiába próbált derűs légkört kialakítani körülötte Jókai Róza, nem maradt meg a villa szobáiban, inkább a Balatont nézte. Munkakedve is cserbenhagyta. „Talán már az írást is elfeledte" - tanakodtak barátai. A Jókai villa kertjének bokrai, virágai hervadásnak indultak. „Ezek a boldogult nagyságos asszony virágai voltak, akármint öntöztem, elhervadtak utána" - panaszolta Kalaposné, a nyaraló gondnoknéja, a kert gondozója. Jókai inkább csak a kis Róza kedvéért utazott nyaranta füredre. Mint mondták, inkább a felesége sírjánál nyaralt a fővárosban. Nem foglalkozott szívesen többé füredi ültetvényeivel, s azok nem is díszlettek úgy, mint korábban. A villát 1889-ben el is adta egy veszprémi gabonakereskedőnek, Michelini Jánosnak. A Dunántúlon barangoló Krúdy egy márciusi „borongós bús estén" elzarándokolt a Michelini tulajdonná lett egykori Jókai uradalomhoz Füreden. Álldogált a nyaraló előtt, nézte a megnagyobbodott épületet, a megkisebbedett kertet, a kert csendes, emberhangtalan sűrűségét. Képzeletében megjelent az Aranyembert író Jókai alakja, amint tréfás kis szellemek