Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1992 (Veszprém, 1992)
Kossuth nyomában Veszprém megyében
De most még csak 1842-t írunk. Kossuth még csak panaszkodik, mondván, hogy olyan ez a Balaton, mint a Holt tenger, „húsz mérföldnyi sima út" - hiszen sehol egy vitorla: „rajta mégis egyetlenegy hajó sem libeg." Pedig ez a tó megérdemelne élénk hajózási életet is, nincs elég szó leírni szépségeit. S alighanem Kossuthtól származik az egyik legszebb, legihletetettebb Balatonhimnusz is: „Szép ez a Balaton, szép mindenkoron; szép, midőn csendes s foltonként színét változtatgatja; szép, midőn medre mélyéből az üvöltő szél sötét habokat paskolgat föl; szép, midőn a vihar közeigetését haragos zöld szint öltve jelenti... de legszebb, mondhatatlanul szép, midőn a kelő nap az első fénysugárt, vagy a telehold a bájos fénycsomót göndör vízszínén végiglövelli. Aki a Mindenható mosolyát egy földi képben látni sóvárog, ezt nézze meg..." S aztán Kossuth hátat fordít e fenséges panorámának s majd rosszul lesz a látványtól, ami Füreden fogadja. Hogy miket kifogásol? Mindenekelőtt azt a mérhetetlen nagyzási mániát, gőgöt, társadalmi elzárkózást, amely a fürdővendégek között divott. Külön kis csoportok képződnek, amelyeket hol a születési kiváltságok, hol a vagyoni helyzet tartanak össze. De - mondja Kossuth - ez nemcsak „Füred vétke, hanem szociális viszonyainké, melyek viszont politikai institutioink természetes eredményei" - s amely ellen küzdeni ő egész életét feltette. S ezek a kirívó ellentétek még akkor sem szűnnek meg, ha a hangulat fesztelenné válik: még a bálokban is olyannyira kimutatják elkülönülésüket. Ha pedig a kávéházban vélnénk felfedezni a fesztelen szórakozás színterét, ugyancsak tévedünk, mert ámbár ott nincs semmi különcködés, de a szerencsejátékok esztelen és mértéktelen úzése túlhalad minden józan határon. A termekből kilép Kossuth, de szinte jobban tenné ha bent maradna. A vendéglő melletti „szekérállóban" felhalmozódott trágyának nemcsak a bűzét hordja szét a szél Füreden, de nagyobb viharokban az utakat is meghinti vele. Nem szólva arról, hogy aki fürdőzni indul a Balatonhoz, az kénytelen az állati ürülékek lepte úton lejutni a partra, mert ugyanott hajtják le a barmokat is itatni a vízhez. S ki lejutott az is bosszankodni fog, mert az a pár fürdőkabin, ami rendelkezésre áll az átöltözéshez, rémisztő állapotban van: nemcsak szálkás, szöges, de lukas is s bizony itt súlyos vétkek esnek a női szemérem ellen. S nem hinném el, ha nem olvasnánk saját szemünkkel: nincs a világon, de legalábbis a Balaton partján semmi új dolog. Mert mit is ír Kossuth 150 évvel ezelőtt? „Füred, ha hogy nem a legdrágább fürdő az európai kontinensen, bizonnyal a legdrágábbak egyike...". Kiváltképp érvényes ez a szállásdíjakra, amelyek főleg június-júliusban szöknek a csillagos égig. Rövid úton eredménye lett Kossuth jobbító szavainak. A kávéházban betiltották a szerencsejátékokat, az utcákat kitakarították, az állatoknak külön utat jelöltek ki a tóhoz és hozzáfogtak a kabinok megreparálásához is. Vajha minden jobbító szónak ilyen eredménye lett volna Magyarhonban!
