Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1992 (Veszprém, 1992)

Néhány szó Veszprém város címeréről

„Öngyilkossági kísérlet lázban. Városszerte mély megdöbbenést és részvétet kelt az idevaló bírói kar egyik fiatal, rokonszenves alakja, Marinczer Antal kir-aljárásbíró végzetes tette. A bíró már két hét óta erős influenzában feküdt, mellyel gyakran magas fokú láz jár. Ilyen lázas állapot vett erőt rajta péntek hajnalban is, s önkívületi állapotot idézett elő nála. Ilyen állapotban a magára hagyott beteg az ágya felett függő forgópisztoly egy 9 mm-es golyóját fejébe röpítette..." Január 16. NÉHÁNY SZÓ VESZPRÉM VÁROS CÍMERÉRŐL A közelmúlt politikai változásainak következtében Magyarország újra visszatért régi - 1949 óta „száműzött" - történelmi címerének használatához. A saját énjüket lassan feltaláló közösségek (városok, községek) hivatalos és ünnepélyes alkalmakkor szintén egymás után kezdik alkalmazni korábbi címereiket. így indokolt - legalább is úgy gondolom -, hogy Veszprém város címeréről is ejtsünk néhány szót. Annál is inkább, mert a város címeréről eddig semmilyen komoly, tudományos jellegű feldolgozás nem látott napvilágot. (Természetesen jelen rövid írásom is csupán pillanatnyi hézagpótlásnak tekinthető.) Maga a város címere - egy lovas katona - ugyan közismert, de kialakulása, története, jelentéstartalma már valószínűleg jóval kevésbé. Veszprém, Magyarország egyik legrégebbi városa a „szentistváni" kortól kezdve egészen 1848-ig a püspök, majd pedig idővel részben káptalanja birtokában volt. A város önállóságát, szabad királyi városi státusát sohasem tudta kiharcolni, bár erre több kísérletet is tett - főként Mária Terézia királynő uralkodása (1740-1780) idejében -, mindvégig megmaradt mezővárosi szinten, mint püspöki-káptalani birtokközpont. A város elöljárói mindenkor erősen függtek a püspök földesúrtól, lakóinak jogai pedig a püspök jóindulatától, belátásától. így érthető, hogy a középkorban a városnak nem alakult ki önálló címere. A földesúr a saját (püspöki), illetve a káptalani címert (Szt. Mihály arkangyal) használta. A török hódoltság korában (XVI-XVII. század) azonban számos nemes és katona telepedett meg a véghellyé lett püspöki városban. Ezeknek utódai a XVIII. században már joggal büszkélkedhettek elődeik vitézi eredményeivel, hiszen az ő karjuknak és kardjuknak lehetett köszönni, hogy Veszprém - leszámítva néhány évet (1552-1566, 1593-1598, 1605-1606, 1683) - nem