Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1992 (Veszprém, 1992)

Két évtized mérlege

nyaival és kiállításával, mind szakembergárdájával el nem vitatható szerepet tölt be a természettudományi muzeológiában. Miután két évtizedes muzeológus pályafutás után 1992. január 1-vel nyugdíjazás miatt visszatértem az amatőr rovarászok általam mindig nagyrabecsült táborába, engedtessék meg, hogy múzeumi szóhasználattal élve „leltárt" készítsek a teljesség igénye nélkül a hivatásos muzeológusként eltöltött két évtizedről. Nem szeretném, ha az olvasó a szerénytelenség vádjával illetne, de pályafutásomat összességében sikeresnek könyvelem el. A muzeológiának voltak természetesen kevésbé látványos időszakai, nem csak a szervezés „hőskorában", hanem később is működtek kudarcokhoz vezető fékező, visszahúzó erők. Szerencsére mindig sikerült ezeken úrrá lenni, erőt merítve a korábbi eredményekből vagy éppen a példaképemül szolgáló tanítómestereimtől. Ha mindent egybevetek, akkor a képzeletbeli mérleg egyértelműen a pozitívumok irányába hajlik. Ennek alátámasztására elengedhetetlen talán néhány konkrét, számokban is megjeleníthető adat felsorakoztatása. Előre kell bocsátanom, hogy soha nem tápláltam vezetői ambíciókat. Kétségtelen, hogy ennek ellenére mégis én lettem két évtizedre a múzeum igazgatója. Elismerem, hogy nem vagyok kimondottan vezető típus, az adminisztrációs munka, a reprezentálás, a személyi ügyek számomra idegenek. Mindvégig a szakmát tekintettem elsődlegesnek, de nem is csoda, hiszen éppen emiatt lettem hűtlen a pedagógus pályához. Mint a hagyományos természettudományi muzeológia híve vallottam, hogy az intézmény hírnevét elsősorban a muzeológusok szakmai munkája, a tudományos gyűjtemények, a tudományos és népszerűsítő kiadványok, valamint kiállítások alapozzák meg. Most utólag megnyugtató érzés, hogy ez az álláspont a Bakonyi Természettudományi Múzeum esetében is beigazolódott. A jól megalapozott hírnévhez nagyban hozzájárult a Bakonyi Múzeumtól megörökölt „A Bakony természeti képe" néven ismertté vált tudományos kutatóprogram, melynek továbbvitelét egyik fő feladatomnak tartottam, szervezésére, életbentartására, a lehetőségek keretein belüli kiszélesítésére mindvégig jelentős energiát fordítottam. A programban dolgozó külső, zömében amatőr kutatók önzetlen munkájukkal nem csak a múzeum gyűjteményeit gyarapították számottevően, hanem azok feldolgozásából és rendszerezéséből is tetemes részt vállaltak. Tudományos eredményeik a zömét teszik ki a múzeum kiadványaiban megjelent publikációknak. Az elsősorban a rovarokhoz, de ezeken belül is főleg a szitakötőkhöz és a kétszárnyú rovarok több csoportjához kapcsolódó szakmai munkám fő színtere a múzeum gyűjtőterületét alkotó Bakony hegység volt. Nem lett volna azonban szerencsés a kutatásoknak a Bakonyra való leszűkítése, mert a szakma eredményes művelése megköveteli a kitekintést. Ennek szellemé-