Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1991 (Veszprém, 1991)

Népi higiéné és tisztálkodás

Szombat délután, vagy vasárnap reggel először a gyerekeket fürdették le tetőtől talpig. Ilyenkor mosták meg a hajukat is. Az ötvenes évekig a mosakodáshoz háziszappant, a hajmosáshoz ugyanazt, vagy hamulúgot, lúgkövet használtak. Csípte is rendesen a szemüket, fejbőrüket a lúg. Innen eredeztethető a „megmossák a fejét" szólás, ami érthető, hiszen a fejmosás szó szerint és átvitt értelemben is igen kellemetlen műveletet jelentett. A gyerekeket követően a nagylányok, a gazda, a nagyszülők és végül a gazdasszony végezte el a hétvégi tisztálkodást. Ők már nem fürödtek a szó szoros értelmében, hanem két részletben mosták le testüket. Előbb felülről derékig, majd a teknőbe állva deréktól lefelé mosakodtak. Minden felnőtt - különösen a nők — gondosan ügyelt arra, hogy a család többi tagja ne lássa őt hiányos öltözetben, ezért a tisztálkodást egyedül végezték. Hajat nem mindenki mosott hetente. A lányok egy-két hetente, az asszonyok havonta, az idősebbek és a férfiak csak ünnepek előtt mosták meg a fejüket. Hajmosás után ecettel öblítették le a hajat, ami szép fényt adott neki és a lúgot is közömbösítette. Az öregebb férfiak, pásztorok utána disznózsírral, kacsa-, vagy libazsírral, a lányok a 20—30-as évektől illatos dióolajjel kenték a hajukat. Ettől szép sötétbarna lett, nem kócolódott annyira és fésülni is könnyebb volt. Sok helyen — például Városlődön, Magyarpolányban — vasárnapra a lányoknak igen bonyolult, sok fonatból álló koszorút, kontyot fésültek, ami rengeteg időt és türelmet igényelt, de nagyon szép látványt nyújtott. Hétközben gyakran nem jutott idő a hosszú hajat kifésülni, ezért este csak a kontyot engedték le, a fonatot nem bontották ki, s másnap csak újra fel kellett tűzni. Nagy gondot jelentett a tetvesedés, főleg a gyerekeknél. A fiúknál nem okozott olyan nagy problémát, mert egyszerűen kopaszra nyírták őket, de a kislányok bizony sokat szenvedtek a különböző tetűirtó praktikák során. Leggyakoribb módszer a petróleumos mosás volt, de használtak hagymát, fokhagymát és egyéb növényi főzeteket is. A tetveket, serkéket sűrűfésűvel távolították el a hajból. A körmüket kezükről nem nagyon kellett vágni, mert munka közben lekopott. A kisgyermek körmét egy éves koráig az édesanyja rágta le. Főleg a férfiakra volt jellemző, hogy lábukról a körmöt csak akkor vágták le, mikor már „kocsonyát lehetett volna belőle főzni". A kifésült hajat, levágott körmöt régen gondosan eldugták, elégették, mert segítségével a babona szerint megronthatták az embert. Leggyakrabban szerelmi varázslásra használták ezeket. Elég volt a szerelmes ifjúnak, vagy leánynak kedvese haját, körmét elcsenni és azzal valami egyszerű eljárást végezni (például párnájába varrni), az ásó kapa és a nagy harang sem választhatta el őket többé. Eddig a tisztálkodás racionális oldaláról volt szó — kivéve a haj és köröm babonáit -, azonban emellett létezik egy vallásos képzetekből táplálkozó