Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1990 (Veszprém, 1990)

Köszöntjük a 70 éves Sági Károlyt

zi gyűjtéseket is végzett. Cementzsák papírból varrt „füzetekbe" írt feljegyzéseit sikerült a két és féléves hadifogság után - 1947. július 1-én — hazamenekítenie. (A hadifogolytáborban gyűjtött néprajzi anyaga a „Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei" köteteiben jelent később meg). Itthon korábbi budapesti állását foglalta el, de mellette - 1948-tól ideiglenesen ellátta a keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatói teendőit is. Ez idő tájt kezdi meg — Radnóti Aladár munkáját átvéve — több évig tartó fenékpusztai ásatását, amelynek összefoglalása 1961-ben jelent meg. 1949 és 1954 között Sági rendkívüli széleskörű tevékenységet fejtett ki: hivatali munkájának végzése mellett Dunapentelén (később Sztálinváros, ma Dunaújváros) római kori ásatásokat végez, Győrben kiállítást rendez, ugyanekkor megkezdi egy Központi Régészeti Adattár megszervezését is. 1954ben — a központosító törekvések és az „ésszerű szocialista centralizmus" időszakában — azonban a nem párttag Ságit budapesti állásából elmozdították, s ekkor került véglegesen Keszthelyre, ahol hamarosan a múzeum igazgatója lesz. 1955-ben kezdi meg a keszthely-dobogói késő római temető feltárását, amelyet 1962-ben fejez be. Eredményeit 1981-ben publikálta. Ez utóbbi munkával szinte egyidőben - 1958 és 1963 között — tárta fel a nagy nemzetközi érdeklődést is felkeltő vörsi langobard temetőt. A 60-as években tevékenysége elsősorban két területre koncentrálódott: részint a veszélyben forgó Balaton regressziójáról írt cikkeket, tanulmányokat és tartott előadásokat, másrészt — akadémiai feladatként — az országos régészeti topográfiai munkálatokba kapcsolódott be. Társszerzőkkel együtt nevéhez fűződik a ,JVÍagyarország Régészeti Topográfiája" sorozat első (1966) és harmadik (1970) kötetének megjelentetése is. 1967-ben Sági vezetésével elkészült a keszthelyi Balatoni Múzeum új, állandó kiállítása, amely két évtizedig állott fenn. 1970-ben kezdte meg a fenékpusztai erőd régészeti feltárását, amelyet 200 tábla mellékletével 50 ívnyi kéziratban összegzett. Őszinte sajnálatunkra — bár az Akadémiai Kiadóval 1982 óta ma is élő szerződése van! — a munka a mai napig sem jelent meg nyomtatásban. Az 1970-es évek Keszthelyének tehát — jórészt Ságinak köszönhetően — volt rangos múzeuma, jelentős muzeális törzsanyaga, állandó kiállítása, az intézmény tudományos munkássága pedig országhatáron túli érdeklődésre is számot tarthatott - de időközben tönkrement a múzeum épülete. A Veszprém megyei vezetés — Sági többszöri jelzése, kérése ellenére - mit sem tett az épület helyrehozatalának, felújításának érdekében, bár az már tűzveszélyessé vált, s a kiállítások egy részét is le kellett zárni. Sági elkeseredésében 1978 őszén a TV nyilvánosságához fordult segítségért. Ez olaj volt a tűzre: a szélsőbalos konzervativizmusáról, s helyi diktatúrájáról 70-es, 80-as években egyébként is országszerte hírhedt Veszprém megye vezetése — jól idomított „csinovnyik-hadseregén" keresztül - fegyelmi eljárást indított Sági