Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1990 (Veszprém, 1990)

Itt

ITT A csillagóceánban elmerül és lebeg a Föld, melynek kicsiny darabja, ahol élünk. Ha az ember teljes figyelemmel képes állni itt, akkor érzi, hogy talpa nemcsak néhány négyzetcentiméterrel, hanem az egész Földdel érintkezik, s talán kapcsolatban van a csillagóceánnal. Olykor tudja az ember, hogy a földi történet, a meghatározhatatlan múlt csak egy pillanat, melyben már előtte benne volt a jövő. A történet olykor hatalmasnak látszik, de csak puszta segédkonstrukció, a magára maradt emberiség próbálja visszavenni, lakat alá zárni az elveszett időt. Ami volt, egy ember szerelmes pillantása, öntudatlan ámulása a látható és láthatatlan csodákra, tiszta életének pislákoló fénye valahol nagyon messze, a Tejút határain még észlelhető. Még egyszer és soha többé. Ami nekünk itt maradt, nem az, ami volt. A múlt fényeit nem látjuk. Csak keressük — reménytelenül, mert a múlt soha sem az, ami itt maradt belőle. * Mégis, mi a múlt? Hadjáratok és botrányok forgataga, rombolók és építők homokozójátéka, birodalmak rákos növekedése és iszonyatos pusztulása, butaságok és felfedezések sorozata, termelési módok és kereskedések emésztő kapcsolata, eszmék és szellemi járványok tündöklése és bukása, kultúrák és civilizációk emelkedése és Atlantisz-süllyedése, az anyag diadala és a lélek párolgása? Vagy a változatlan és halandó teremtményről beszélő mesék, legendák, regék, eposzok, mítoszok, versek, képek, szobrok, muzsikák, s a kővé vált szellem épületmaradványai? Mi hát a múlt? A csillagóceánban bolyongó titok. A múlt nem ismeri önmagát, de van benne egy sárból és agyagból gyúrt történet. A bűntől szabadulni akaró, de a bűnbe egyre mélyebben belegabalyodó ember története. A történet közepén Jézus áll. És ami történt, az a mi távolodásunk története. * A múzeum, nem a múlt, hanem a jelen szolgálója. A múlt mindig a jelen jelentősége, soha sem lehet önmaga. Akkor ismerjük, ha nem volt, hanem van.