Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1989 (Veszprém, 1989)

Vitrariusok, mesterek és sztárok

Rudolf Lukschanderl osztrák tanügyi főtanácsos, asparni múzeumigazgató, a szimpozion elnöke értékelésével és zárszavával ért véget. A nürnbergi iskolatörténeti szimpozion kiváló lehetőséget nyújtott nemcsak a szűkebb értelemben vett szakmai—módszertani kérdések és eredmények kölcsönös kicserélésére, de az iskolatörténeti múzeumok—intézmények közötti szorosabb kapcsolatok megteremtésére is. A tanácskozás egyhangúlag elfogadta, hogy a következő, IV. nemzetközi szimpozion színhelye Hollandia legyen, 1990-ben. Törőcsik Zoltán VITRARIUSOK, MESTEREK ÉS SZTÁROK Messze túl, még az üveghegyeken is túl, még Csehország fővárosától is északabbra, tudós mesterek régi idők óta csillogó-villogó, különös, színes, törékeny tárgyakat tudtak készíteni. Ma üvegfúvóknak, csiszolóknak, öntőknek, üvegművészeknek, vagy csak egyszerűen üvegeseknek nevezik őket. Régen a latin: vitrum = üveg szóból származóan úgy is mondták: vitrariusok. Féltve őrzött titkaik és receptjeik voltak, akár az alkimistákat, csoda, titok és tekintély vette őket körül. Halálbüntetést is róhattak ki rájuk, családjukat is börtönbe vethették, ha nem tértek haza vándorútjukról. Persze, azért akadtak, akik megszegték a szigorú rendszabályokat, Velencéből vagy Murano szigetéről, amikor ott virágzott az üvegművészet, kirajzottak a mesterek, de Csehország belsejéből is, ahol a bükkerdők közepén (a bükkfa hamujából nyert hamuzsírral) a nagy üvegcsűrökben köszörülésre is kiválóan alkalmas káliumüveg készült, amelynek alapján világhírűvé vált a cseh kristályüveg a XVIII—XIX. szd.-ban. Hosszú ideig legendák övezték az üvegkészítés feltalálását is: a legismertebb a föníciai hajósokról szóló, akik hajórakományokból és fövenyhomokból rögtönzött tűzhelyük helyén kalcedora, lapis lazulira, achátra — természetes féldrágakövekre emlékeztető olvadékdarabokat találtak a homokban. A történet hatásosságát — melyet Gaius Plinius Secundusnak, a História Naturalis szerzőjének a tekintélye hosszú ideig fenntartott — akkor értettem meg igazán, amikor egy erdőben, elhagyott romok, zöld fű között magam is napfényben megcsillanó, színes, átlátszó és mélytüzű kincsre, érdekes formájú üvegtörmelékekre bukkantam pécsi régész kollegákkal a lukafai huta feltárását megelőző terepbejáráskor. Nota bene: ilyen élmények még feltáratlan bakonyi hutáknál is érhetik az embert, s nem lebecsülendőén az izgalmas látvány—élményt, azon túl, tárgyi anyag is vár még feltárásra.