Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1989 (Veszprém, 1989)

Botanikai séta a Bakonyban

Balatonkenese fölött emelkedő löszdombon, a Partfőn tenyésző, fokozottan védett tátorján (Crambe tataria) a legnevezetesebb. A keresztesvirágúak családjába tartozó, fehér virágú tátorján Kelet-Európa löszterületeinek kipusztulófélben lévő növénye, melyet hazánkból már csak Balatonkeneséről, Vácrátót és Szerencs környékéről ismerünk. A laza löszös talajba másfél méter mélyre is lehatoló vastag karógyökerét régebben, ínséges időkben megpörkölve ,,tatárkenyér" néven fogyasztották a szegény emberek. Nyár elején helyenként összefüggő állományait ringatja a szél a hegyi árvalányhajnak (Stipa pennata). Az erősen mérgező, de szintén védett nagyezerjófű (Dictamnus albus) főleg erdőszéleken, tisztásokon található. Jellegzetes dolomiton fejlődő növényünk (ún. dolomitendemizmus) a fehér ernyősvirágzatú magyar gurgolya (Seseli leucospermum) is értékes tagja a Balaton-felvidék flórájának. Az őszi növényérdekességek közül a Balaton-felvidékre kirándulók gyakran találkozhatnak a lilás őszi csillagvirággal (Scilla autumnalis). A sárga vetővirág (Sternbergia colchiciflora) viszont csak elvétve kerül a szemünk elé. Ennek azon kívül, hogy az utóbbi időben nagyon megritkult az is oka, hogy őszi csapadékban szegényebb esztendőkben egyáltalán nem virágzik. Érdekessége azonban e hagymás növényünknek, hogy a föld alatt virágzás nélkül is megtermékenyülhet. A Balaton-felvidék nyugati részén, a ma már természeti értékei miatt tájvédelmi körzetként védett Káli-medence is bővelkedik növényritkaságokban. Ezek közül csupán kettőt említünk meg. Hazánkban az Alpokalja jellemző növénye a nyár végén virágzó csarab (Calluna vulgaris), melynek legkeletibb, szigetszerű előfordulásai éppen a Káli-medencében taláUiatók. A Fekete-hegy fennsíkjának rétjein, tisztásain nyár derekán és ősszel nyílik a sötét égszínkék szirmú kornistárnics (Gentiana pneumonanthe). A tájképileg hazánk legszebb tájai közé tartozó, a Balaton-felvidék és a Keszthelyi-hegység közé ékelődő Tapolcai-medence botanikai szempontból a hegység legértékesebb területei közé tartozott. A környéken folyó bauxitbányászat sajnos az 1970-es évek közepére tönkretette a medence értékes láprétjeit, ahonnan a kiszáradás következtében növény ritkaságok egész sora tűnt el. A természetvédelmi szempontból óriási veszteséget jelentő folyamat a hegység más területein is megfigyelhető. A láprétek kiszáradása hatására sajnálatos módon végérvényesen eltűnt az érdekes, a növényektől megszokottól eltérő táplálkozású, rovarevő havasi hízóka (Pinguicula alpina) is, melynek itt volt az egyetlen hazai előfordulási helye. A Lesenceistvánd környéki üde láprétek adtak otthont korábban a lisztes kankalin (Primula farinosa) legnagyobb és legszebb bakonyi állományának is. A Tapolcai-medence kialudt bazaltvulkánjainak sajátos növényvilágát szerencsére ma még nem fenyegeti a kipusztulás veszélye. A bazalthegyek közül valószínűleg a Szent György-hegy rejti a legtöbb botanikai érdekességet. Ezek közül a legjelentősebb a Földközi-tenger vidékéről származó, mediterrán elter-