Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1989 (Veszprém, 1989)

Nyájas Olvasó!

NYÁJAS OLVASÓ! Vajon igaz-e még e patinás megszólítás? Van-e még nyájas, nyugodt ember a környezetünkben? A mai világ nem ilyen, nem enged bennünket régi idők hangulatában elringatózni. Pedig hát a múzeum valahol eredendően ilyen intézmény. Múltőrző feladata tárgyakban, dokumentumokban, fotókban keresi a megismételhetetlent: az elmúlt időt, a hajdan volt világot. Ma ez a tevékenység egyre áthághatatlanabb akadályokba ütközik. Ennek egyik oka igencsak természetes: időben egyre távolabb szalad tőlünk a múlt, amelynek rekvizitumait keressük. (Legalábbis az a múlt, amit az átlag múzeumlátogató nálunk keres. De vajon a hatvanas, az ötvenes évek tárgyi világát begyujtöttük-e már?) A másik ok már kevésbé természetes: a katasztrofáÜs anyagi helyzetünk. Olyan még nem volt az újkori magyar társadalom történetében, hogy a múzeumok elegendő anyagi eszközökkel rendelkeztek volna. Voltak jó évek, évtizedek s akadtak kevésbé jók. De napjainkban mindent felülmúlóan roszszabbodott a helyzet. Az állami költségvetés kulturális fejezete a minimálisra zsugorodott, a Megyei Tanács subsidiumai bármennyire is lelket melengetőek, de csak átmeneti segítséget jelentenek, az intézmények, vállalatok, termelőszövetkezetek segítsége is elérte a jóindulat végső határát. Mi hát a teendő? Panaszkodással, jajveszékeléssel semmire sem jutunk, abból még nem lesz több pénzünk. Igazodnunk kell a világhoz, amely körülvesz bennünket. Félre kell tenni álmainkat, racionálisan kell berendezkednünk. Csökkenteni mindent amit lehet, elhagyni mindazt ami még elhagyható. Megmenteni a múzeumokat, hogy legalább a látogató bejöhessen. (Ha ugyan telik neki a sok-sok kiadás közepette a dráguló múzeumi belépőkre is.) S van még egy tartalékunk: az az önzetlen segítség, amely jó száz évvel ezelőtt létrehozta a magyar múzeumokat. Azok az egyesületek, amelyek most újraéledve a közösségi cselekvés új és megújult színterei lehetnek. Ilyen a mi tíz esztendős Múzeumbaráti körünk is, amelynek sokat köszönhettünk idáig is. S még inkább számítunk rájuk: áldozatkészségükre, támogatásukra, adományaikra. S mindazokéra, akik csatlakozva hozzájuk és hozzánk még tudják: nemcsak a múzeumot, de a hazát is át kell menteni a jövőnek. A jövőt pedig itt őrizzük a múzeumunk raktáraiban, a ládákban, dobozokban - a magyar nemzet múltját, e kis táj ezeréves emlékeit. Meghalunk, ha nem védjük meg múltunkat!