Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1988 (Veszprém, 1988)
A tutyiztatás
emberrel és a gyűrűkkel kereste fel jövendőbelijét. Ezután már minden úgy ment tovább — kézfogó, kihirdetés, esküvő — mint azokban az esetekben, amikor a házasságkötést nem „tutyiztatás" előzte meg. Előfordult, hogy más faluba is „tutyiztattak" lányt. Ilyenkor az esetleges házasságkötés lehetőségének elfogadása után a lány szüleivel vagy közeli rokonával elment a legény falujába háztájnézőbe. Itt étellel, itallal „traktával" várták őket a legény szülei. Addig azonban semmivel nem kínálták és semmit elfogadni nem lehetett, amíg az igenlő választ ki nem mondták. Nemleges válasz esetén további szóváltás nélkül távoztak a háztájnézők. Kivételes eset volt, ha a legényt „tutyiztattak" a lánynak. Ilyenkor, hogy a házasság létrejöjjön, a lány apja földet ígért hozományként, amely mindig nagy vonzóerő volt. A „tutyiztatás" titokban történt. Ha nem jött létre a házasság, akkor szégyellték, inkább letagadták. Ha azonban egy házasságról később kitudódott, hogy „tutyizással" jött létre, nem szólták meg a házasfeleket, mert a közösség számára természetes volt a házasságszerzés és szükséges a házasságszerző. A létrejött jó házasságokért áldották, a rosszul sikerültekért átkozták a „tutyiztatót". A „tutyiztató" csak akkor kapta meg fizetségét, ha létrejött a házasság. Ugyanis nem a munkát, hanem az eredményt honorálták. Rokonnak nem fizettek, az szeretetből tette. Idegennek pedig italt, gabonát, baromfit vagy tojást adtak szolgálatáért. Előfordult, hogy jóelőre ki is kötötték eredményes munkálkodás esetére a fizetséget. Akadt olyan „tutyizó" is, aki a szomszéd falukba „tutyiztatott" szívesen: pl. szentkirályszabadjai lányokat, özvegyasszonyokat vörösberényi legényeknek, özvegyembereknek.' Nagyritkán előfordult vizsgált területünkön is, hogy férfi is tutyiztatott: ha közeli barátjáról vagy komájáról volt szó. Egy" e gy falusi közösségben a házasságkötést a közösségen belüli szokások, az egyénnel szembeni elvárások határozták meg. A párválasztás döntő szempontjai a hasonló vagyoni helyzet, valamint az azonos társadalmi csoporthoz és felekezethez tartozás volt. E normáknak a közösség tagjai igyekeztek eleget tenni, ezért a megfelelő személyek összehozásában rendkívül jelentős szerep jutott a közvetítőknek. Ennek következtében a házasságszerzés szokása, a „tutyiztatás" a legutóbbi időkig élhetett, mert a falu társadalma éltette, közösségi igényt elégített ki. Lackó vits Emőke TUDJA-E, HOGY a bakonyi német falvakban a házasságszerző neve Kupplerin vagy Kupple muj der
