Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1988 (Veszprém, 1988)
A Bakonyi Múzeum könyvtárának rövid története
gyér forgalom mellett ez elég is volt. A kölcsönzési díj kötetenként 2000 korona volt. Elsősorban szépirodalmi műveket kölcsönöztek. Viszonylag sok folyóirat járt (Levéltári Közlemények, Ethnographia, Magyar Művészet, Századok . . .), 1933-ban bővíteni és korszerűsíteni kellett a könyvtár állományát, ezért bezárták. Ez a munka végül is 1936 után indult meg, amikor is dr. Nagy László igazgató felismerte a könyvtár jelentőségét. Az ő érdeme, hogy minden tekintetben korszerű közművelődési könyvtárrá vált, modern katalógussal, kölcsönzési rendszerrel. Ez annál nagyobb érdem, mivel főfoglalkozású könyvtáros nem volt, a múzeum dolgozói segítették. Ekkor vált a gyarapodás tervszerűvé. A tanácsadó Szerb Antal volt, valamint a múzeum tudományos alkalmazottai. Az állományról szerzeményi naplót vezettek. 3 napra emelkedett a kölcsönzési napok száma. Főfoglalkozású könyvtáros még mindig nem volt, de a múzeumi dolgozók segítsége lehetővé tette a színvonalas kiszolgálást. A könyvtárat az értelmiség, a hivatalnokok, diákok és háziasszonyok látogatták. Ebben az időben a könyvtár felfelé ívelő szakaszában volt, amit a világháború sajnos megtört. A háborúban kb. 1500 kötet könyv semmisült, meg, valamint a bútorzat 50%-a. 1947-ben kezdődött meg az állomány rendezése, és 1948. május 1-én ismét megnyílt az olvasók előtt. Anyagi és személyi feltételek hiánya miatt két év múlva bezárt. 1950 fordulópont a könyvtár életében. A Városi Tanács a múzeum és könyvtár szétválasztásáról dönt. Ettől kezdve a könyvtárunk mint múzeumi szakkönyvtár működik. Az állományt kettéválasztották, leltározták és rendezték. Ezt a munkát a múzeum alkalmazottai dr. Nagy László igazgató, Mészáros Gyula régész, és Elek Imre könyvtáros végezték. A szétválasztáskor a múzeumnál maradt az összes aprónyomtatvány, helytörténeti anyag, tudományos művek. Sajnos ekkor selejtezték a két világháború közötti megyei periodikákat, s ezzel a helytörténeti kutatás forrásai megsemmisültek. Megsemmisítették a cédulakatalógust is, az újrakészítése hosszú évek munkájába került. 1968-ban kiköltözött a múzeum épületéből a megyei könyvtár. Eddig a múzeum állománya egy-egy szakalkalmazott szobájában volt, feldolgozatlanul. A kiköltözés után a múzeum könyvtáranyagát egy helyen gyűjtötték össze és megindulhatott a feldolgozó munka. Jelenleg a könyvtár a múzeum II. emeletén található, az állomány 100%-a szabadpolcon. Gyűjtőkörünknek megfelelően tematikus rendben tároljuk. A régészet, történelem, helytörténet, képzőművészet, néprajz témában igyekszünk teljességre törően alakítani állományunkat. A tájékoztatást elősegítendő elkészült a betűrendes katalógus. A múzeumi szakalkalmazottakon kívül rendelkezésre állunk helytörténeti kutatóknak, diákoknak. A külső kutatóink száma évről évre emelkedik, s igyekszünk színvonalas kiszolgálást biztosítani. Kópházi Ferencné