Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1988 (Veszprém, 1988)

Látogatás a Bakonyi Természettudományi Múzeumban

Bakony természeti képe" program keretében mintegy 50 főből álló külső munkatársi hálózat közreműködésével vizsgálja a hegységet. Földtani, ős­lénytani, természetföldrajzi, növénytani és állattani gyűjtéseket végez a Bakony területén. Gondoskodik a begyűjtött tárgyak konzerválásáról, fel­dolgozásáról, megőrzéséről, publikálásáról, valamint a nagyközönség számára állandó és időszaki kiállítások keretében történő bemutatásáról. Múzeumunknak vidéki viszonylatban jelentős, 5 kutatóból és 2 preparátor­ból álló szakembergárdája van. A külső munkatársak nagyrészt társadalmi munkában végzett közreműködésével sok területen számottevő kutatási eredmények születtek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a nagyszámú publikáció. A Bakony-kutatás kezdete óta eltelt 25 év alatt kereken 400, kizárólag a Bakony természetvilágával foglalkozó dolgozatot jelentettünk meg. Évkönyvjellegű kiadványunk a Folia Musei Historico-naturalis Bako­nyiensis (A Bakonyi Természettudományi Múzeum közleményei) magyar és idegen nyelvű dolgozatokban ismerteti meg a hazai és kiterjedt nem­zetközi kiadványcserénken keresztül a külföldi szakembereket a hegység feltárása során született eredményekkel. Nagyobb terjedelmű, önálló témák közlésére szolgáló időszaki kiadványunk ,,A Bakony természettudományi kutatásának eredményei" c. monográfiasorozat. 1981-ig számos, a Bakony­kutatással kapcsolatos dolgozat jelent meg A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeinek egyes köteteiben is. A közlemények több ún. természet­tudományi szakkötete csak a program keretében készült dolgozatokat tar­talmaz. Múzeumunk gyűjtőterülete a természetföldrajzi értelemben vett Bakony hegységre terjed ki. Erről a területről állítjuk össze törzsanyagunkat, mely ma már tekintélyes helyet foglal el a hazai vidéki természettudományi mú­zeumok gyűjteményeinek sorában. Gyűjteményeink jelenlegi számadatai­ról (kerekítve) az alábbi kis összeállításból tájékozódhatunk. Geológiai gyűjtemény 32 500 db Botanikai gyűjtemény 27 000 herbáriumi egység Gerinctelen gyűjtemény 40 000 példány Rovar gyűjtemény 200 000 példány Gerinces gyűjtemény 6 900 példány Fotógyűjtemény 4 800 db Adattári gyűjtemény 10 000 db Könyvtári gyűjtemény 35 000 könyvtári egység A Bakonyi Természettudományi Múzeum dolgozóinak munkájában kez­dettől fogva messzemenően érvényesül a természet- és környezetvédelmi szemlélet. Múzeumunk megalakulásától szívügyének tekinti a közművelődési munkát. Széleskörű közművelődési tevékenységünk részét képezi a szakköri munka (jelenleg „Búvár-klub" néven), az iskolai szakkörök és az ott folyó

Next

/
Thumbnails
Contents