K. Palágyi Sylvia szerk.: Balácai Közlemények 2001/6. (Veszprém, 2001)
GABLER DÉNES: A balácai terra sigillaták 3.
A nagy mennyiségű, 525 reliefdíszű edényből álló rheinzaberni sigillataanyagban Vindobonában is mindössze 2% a III b csoport részesedése. 61 A westerndorfi dombordíszes sigillaták száma mindössze három (102-104); a jelentősebb mennyiségű korábbi anyag ellenére is csak 2%-ra tehető ennek a manufaktúrának aránya. Fentieket összfoglalva megállapíthatjuk, hogy a balácai sigillataanyagban Rheinzabern kerámiája dominál; ezen belül a Severus-kori leletanyag a legszámottevőbb. Ebben az időszakban a tartomány életében is fontos szerepet játszó, Savariában és Carnuntumban is tisztségeket viselő, a közép-itáliai Tolentinumból származó Ti. Claudius család tagjai lehettek a balácai birtokközpont tulajdonosai. Ez a lovagrendhez tartozó család - mint arra a villaegyüttes mérete, luxuskivitele egyaránt utal - a provincia átlagát messze meghaladóan jó anyagi helyzetben lehetett. Az aránylag drága importált kerámia nagy mennyisége is ezt bizonyítja. 62 A díszítetlen sigillaták A csészeformák közül aránylag gyakori a Drag. 27 típus. A kisebb példányok az acetabula, a nagyobbak a paropsis típusokhoz sorolhatók 63 (105-106, 110-118). Minőségi jegyeik alapján a balácai példányok dél-galliai gyártmányok. Az erősen töredékes darabok további tipológiai besorolást nem tesznek lehetővé. A töredékekből megállapíthatóan az oldalfalat nem fűzték be erősen, ami a dél-galliai gyártás későbbi szakaszára utal 64 . A töredékeknél nehezen állapítható meg, hogy a behúzott rész a csésze felső harmadában vagy az oldalrész közepén található-e, ami a későbbi gyártmányok jellemzője 65 . A peremek általában félkörív alakúak és vastagabbak. A reliefdíszes délgalliai áru időrendjének megfelelően ezek a típusok a Flaviusoktól a Traianus-Hadrianus-korig terjedő időszakra keltezhetők. A legkorábbi darab feltehetően az OFCA[LVI] bélyeges acetabulum (105); ennek időrendjénél esetleg a Flavius-kornál valamivel korábbi időszak is számításba vehető. A 106. sz. példánynál a vastagabb talpgyűrű inkább a Traianus-Hadrianus-korra utal. A formát a II. sz. közepéig, ill. még röviddel az után is gyártották. (A Marcus-háborúk idején elrejtett, Antoninus Piusveretekkel záródó wallerni éremleletet Drag. 27 formájú sigillatával fedték le 66 .) 22 töredék sorolható a Drag. 33 formához; ezek közül is a kisebb példányok acetabulumnak, a nagyobbak paropsisnak nevezhetők. A 119. sz. példányt minőségi jegyei alapján dél-galliainak határozhattuk meg. Ennek jellemzője az alacsony oldalfal, bevájt vonal nélkül, ill. a széles szájrész. Ilyen típust a korábban közölt anyagban is találtunk 67 . A 120-127 sz. példányok közép-galliaiak; a tipológiailag jobban meghatározható darabokjellemzője a konkáv fal, ill. ennek közepén megjelenő horizontális vájat (120). Hasonló típusok a 150/155 táján felhagyott Hesselbachban 68 , ill. a 170-es évek második felére keltezhető gorsiumi depotleletben 69 , valamint a 175 körül elpusztult Regensburgkumpfmühli táborban fordulnak elő 70 . A Drag. 33 formájú csészék nagyobbik része - minőségi jegyek alapján - rheinzaberni gyártmánynak tartható. Közülük a korábbi változatok az Antoninus-kori közép-galliai típusokra emlékeztetnek 71 ; ezek közé tartozik a 128. sz., a szájrész felé erősen kiszélesedő, egészen enyhén konkáv példány. Mind Kemptenben 72 , mind a 190 táján kiépült Niederbieberben megtalálhatjuk megfelelőit. A nagyobbméretű 129. sz. darab fala már csaknem egyenes, a vájat inkább az alsó harmadban húzódik; az oldalfal és az
