Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1895-1896

GAÁL Lajos: A sz[en]t-gotthárdi ütközet és a vasvári béke. Tanulmány

6 világtörténeti fontossága van. Annál feltűnőbb, hogy e hadjárat s különösen annak fömozzanataiul feltüntetett két eseménye: a szent-gotthárdi ütközet és a vasvári béke még most sincs kellőképen tisztázva. Sőt erre vonatkozólag oly sokféle történetírói felfogással találkozunk, hogy ezek egyszerű szembeállítása már — ha semmi ujat nem mondunk is — egyben-másban, legalább a helyes felfogásra nézve, biztos eredménynyel kecsegtet. A 17. és 18. században élt magyar és osztrák történetírók után általánossá vált az a hagyomány, hogy a 17. század közepén viselt török háború, daczára a szentgotthárdi »fényes győzelem«-nek, a 9 nap múlva kötött »lealázó« vasvári békével végződött. E felfogásban rejlő nyilt ellentétet hazai történetíróink ugy egyenlítették ki, hogy a sokat vitatott, rejtélyes vasvári békét a magyar nemzet ellen irányított bécsi sakkhuzásnak minősítették. Az osztrák történettudósok és utánuk a többi külföldi iró szintén elhatározó nagy győzelemnek mondják a szentgotthárdi ütközetet, még a vasvári békét csak ideiglenes fegyverszünetnek tüntetik fel, hogy a kimerült Lipót erejét összeszedhesse és a veszedelmes külső segélyhadaktól szabadulhasson. Ha most e mitikus felfogások eredetét keressük, könynyen rá fogunk akadni az alapforrásra, mely után dolgoztak az összes történetírók. A mithos szerzője pedig nem más, mint Montecuccoli Raymondo gróf, a »szent-gotthárdi győző«, és közvetve Zrínyi Miklós, a költő hadvezér. Az egyik a háború kimenetelére befolyással nem bíró kétes győzelemből fényes diadalt csinált, hogy erősen megtépett hadvezéri nimbusát helyreállítsa; a másik, mint pártvezér, Pl. Une arme frariíjaise en Hongrie« (Recité de 1' histoire de Hongrie Revue d. m. 1867.