Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1895-1896
KÁRPÁTI Kelemen: Őskori urnasírok
56 A patak balpartján elterülő réten és e rétet határoló fenyüerdőben szintén több, kisebb-nagyobb emelkedésű halom található. Az egyiket megbolygattuk, de amit az első csákányvágások után felmerült gyanús jelek előre megjósoltak, azt munkánk végeztével teljesen igazolva és megvalósulva láttuk, mivel összes itt elért eredményünk csak az a tapasztalás volt, hogy szerencsésebb kezek már régóta megtalálták azt, a mit mi ott kerestünk. De azért, bár alig értünk el kézzel fogható sikereket, mégsem végeztünk meddő muukát; mert kutatásaink folyamán meggyőződtünk róla — s ez már maga is eredmény, — hogy vármegyénk e vidékét már az őskor emberei is figyelmükre méltatták, ott éltek, ott voltak telepeik és hogy a jövőben nemcsak az említett helyeken, hanem Felső-Lövő határában és a csatári erdőben is hálásnak Ígérkező kutatást végezhetünk, minthogy ez utóbbi helyeken emelkedő sirhalmok az árokszállási és pinkafői halmokkal teljesen azonosak. Kárpáti Kelemen.