Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1895-1896

KÁRPÁTI Kelemen: A velemi bronzlelet

II Velem község határában, mely a kőszegi és rohonczi hegv­láncz által övezett Doroszló, Czák és Bozsok községek középpontján terül egy, úgyszólván teljesen elszigetelten álló és 638 m. magas hegy tövében, melyet a nép a magaslatán emelkedő szt. Vitus-kápolna után szt. Vit­hegynek nevez. A hegy északi oldalát egymás felett húzódó 8—15 m. széles földsávok övezik, melyeket a lakósság rendszeres művelés alatt tart. Ezen kisebb kiterjedésű szántóföldeken, réteken próbáltam szerencsét, de nem nagv sikerrel, mivel a túlzott reményekkel eltelt földművesek féltékenysége követ­kezetesen téves irányba terelte a kutatást. Egy-két csont­és kőeszköz, néhány bronztöredék volt az egész eredmény. De annál gazdagabb az a gyűjtemény, melyet a mult évi május és junius havában vásárlás utján szereztem és a melyről a jelen alkalommal rövid ismertetést közölhetek. Mult május havában értésemre esett, hogy Velem község határában, a szt. Vit-hegyen, jelentékeny bronzleletre akadtak. E hír hallatára, hogy az üzérkedésnek útját vágjam, azonnal felkerestem az alispánt, a kinek utasítására a kőszegi főszolgabíró az egész leletet hivatalos zár alá helyezte. így jutott egyletünk birtokába a több, mint 400 dbot tartalmazó gyűjtemény, melynek értékét a tulajdonosnak kifizettem. Majd szemügyre vettem a lelet helyét, érintkeztem a község lakóival és tőlük nagyobb mennyiségű régi kő-, bronz- és vastárgyat vásároltam. Az említett bronzgyüjtemény a szent Vit-hegy észak­nyugati oldalán, a hegy magasságnak mintegy közepén elnyúló 10 méter széles és 21 méter hosszú földsávban találtatott a föld színe alatt 155 cm. mélységben. Az egész lelet egy csoportban összehalmozva feküdt számos tüzpad­maradvány szomszédságában, a mely körülmény, valamint

Next

/
Thumbnails
Contents