Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1895-1896

GAÁL Lajos: A sz[en]t-gotthárdi ütközet és a vasvári béke. Tanulmány

9 A háborúra az okot Erdély szolgáltatta. A nagyravágyó II. Rákóczy György fejedelem ugyanis a svéd-lengyel háborút felhasználva, a svédekkel együtt Lengyelországot akarta elfoglalni. Ez által összetűzött a lengyelekkel szövetségben levő német császárral, de egyszersmind a szultán haragját is magára vonta, ki határozottan letiltotta e kétes vállalattól. Az erdélyi fejedelem gyászos kimenetelű hadjárata vérbe boritotta az egész országot; két év alatt hét fejedelme volt Erdélynek. A zür- zavart a ravasz török arra használta fel, hogy elfoglalta Nagyváradot, mi katonai állását az ország keleti részén tetemesen megerősitette. Ezt nem nézhette tétlenül Lipót német császár és magyar király sem, s azért még 1661-ben hadsereget küldött Erdélybe, hogy a török terjeszkedésének gátot vessen. A török szultán csak 1663-ban indította meg a nagyobb hadjáratot, midőn tavaszszal a szokott uton, Achmed Köpreli nagyvezért Bécs ellen küldötte 100.000 emberrel. Az alig 30.000-re tehető egyesült magyar és osztrák csapatok csak a védelemre szorítkoztak. És ezt oly túlságba vitték, hogy a törökök Magyarországon keresztül egészen Brünn és Olmützig szabadon pusztítottak, ezreket fűzve rabszíjra. Az egész hadjáratra döntő kimenetelű volt Érsekújvár, a császáriak legerősebb várának elfoglalása ; ez oly kétségbeejtő helyzetet teremtett, hogy Magyarország megtartása kérdésessé vált. Szerencsére a közeledő tél miatt a nagyvezér beszüntette a hadakozást. így időt nyervén, a Habsburgház visszaidézte a keresztes hadjáratok korát s az egész kereszténységhez fordult segélyért. A segélyha dak 1664. év tavaszán közeledtek, lassú menetben, a harcztér felé és Szent-Gotthárdnál bizonyították be, hogy mit értek.*) ') Bernhard Erdmannsdörfer »Deutsche Geschichte von westfälischen Frieden bis zum Regierungsantritt Fridrich des Grossen« — 36o—36j. lapon bőven leirja e tarka hadsereg szervezetét.