Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1893-1894
KÁRPÁTI Kelemen: Olympia múltja és jelene
23 volt az a kíváncsiság, melylyel az utolsó napon a versenybírák ajkairól a versenyek eredményét lesték. Az ötödik nap reggelén ezer és ezer szem fordult a stádium közepén felállított háromlábú érczasztal felé, melyen a győztesek jutalma és boldogsága : az olajág-koszoruk voltak elhelyezve. Majd megjelentek az ünnepi diszt öltött bírák, elhangzott ajkaikról az Ítélet, melynek szavait gyorslábú hírvivők hordták szét a közönség között, fenhangon kiáltván ki a győzőnek és atyjának nevét és városát. Erre az egyik bíró felemelte a koszorút, melynek ágait egy elisi fiu, kinek szülei még életben voltak, metszette le aranykéssel Altis szent fájáról, és feltette a győző szalagokkal ékesített fejére. Ez ünnepélyes szertartást követte a győzők hálaáldozata és az a gazdag lakoma, melyet a hestiatérionban Elis polgárai rendeztek a győzők és a theoriák tiszteletére. Az egyszerű olajág-koszoru a legnagyobb dicsőség, a legszebb kitüntetés volt, melyet Hellasz fia elérhetett. Tulajdonosának nevét megörökítették, tiszteletére otthonában vagy Olympia földjén szobrot emeltek. De a jutalmazás, a kitüntetés még ezzel sem volt befejezve. A nagy görög nemzet öröméből külön részt kivánt az a város, mely a győzőt fiának vallotta. Külön ünnepet ült és apraja-nagyja büszke volt arra a dicsőségre, mely szülővárosukat érte. Hogy fényesen fogadhassák, négy fehér lovas kocsit küldtek eléje. Polgártársai és barátai üdvözlő csapatától kisérve ezen vonult be szülővárosába, még pedig nem is a város kapuján keresztül, hanem a város falán e czélból ütött résen át, melylyel azt akarták jelenteni, hogy nincs szüksége különös védelemre az oly városnak, mely ily derék fiat szült és nevelt.
