Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1893-1894

KÁRPÁTI Kelemen: Olympia múltja és jelene

15 tartottak kezükben. Az ugráshoz készülő futást hátranyujtott karokkal végezték, s amint a dobogóra, vagy az ugrás megjelölt helyére értek, sulyokkal terhelt karjaikat hirtelen előre nyújtották, jól vigyázván arra, hogy az ugrás végzetével ismét hátravetett karokkal essenek a földre. A messzeugrás mértékeit az erre kirendelt felügyelők hegyes csákánynyal vont barázdákkal jelelték meg, és az lett a győztes, kinek barázdája az ugrás pontjától legtávolabbra esett. Hogy mily tökélyre vitték egyesek az ugrásban szerzett gyakorlataikat, kitűnik az irók egyes, szinte meseszerű adataiból. így p. o. fel van jegyezve, hogy Chionis 52, Thayllos 55 lábnyi messzeségre ugrott. Az ötös verseny középső része volt a discusdobás. A discus lencse alakú, 20—30 cm. átmérőjű, 2—3 kg. súlyú kő- vas- vagy bronztömeg volt, melynek ivalakban irányzott minél messzebbre való dobása szerezte meg a győzelmet. E verseny ős-régi mulatsága volt a görögöknek. Homéros szerint discusversenynyel ültek ünnepet Patroclos holtteste felett; Odysseus hatalmas dobásaival megszégyenítette az erejökkel kérkedő phaiak ifjakat. A discusdobó mindenekelőtt biztos állást iparkodott szerezni, és mig szemeivel kimérte a pályát, melyen keresztül discusát hajitani fogja, hogy jobbját ezalatt se fáraszsza, a súlyos tömeget bal kezében tartotta. Majd jobbjába vette discusát, ráfektette tenyerére és alsókarjára, hátra vonta karját, egész testével lépő állásba helyezett jobb lábára támaszkodott, hogy teste egész erejével végezhesse a hajitást. A dárdavető-versenyeken könnyű, rendesen fenyüfából készült, hosszabb-rövidebb nyelvű, tompa érczcsucsu dárdákat használtak, s vagy bizonyos czélnak irányozva haji-