Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1889-1890

CSUDAY Jenő: A honfoglalás éve

67 Leo görög császárhoz, hogy ez orvosolja a bolgár kereskedők kereskedelmi sérelmeit. Symeon meg is sürgette ezt, de Leo császár még erre is halogatással válaszolt, mi végre a bolgár fejedelmet arra ösztönzé, hogy alattvalóin ejtett sérelemért ő maga fegyverrel vegyen elégtételt. A háború kiütött, melyben az egyik félen Symeon, a másikon Krinetes volt a vezér. A győzelem azonban a bolgárok részére dőlt, mire a sarokba szorult Leo Skleros Miklóst küldte Etelközbe Árpádhoz, hogy a magyarok segélyét kieszközölje. A görög-magyar szövetség megköttetett, s a magyarok görög hajóhad segélyével átkeltek a Dunán és a mai Dobrudsát és Bulgária keleti részét egész a Balkán hegységig pusztították. A görögök még egyszer kértek békét; de Symeon értesülvén a magyarok beütéséről, erre azzal felelt, hogy a görög követeket fogságra vetette s fölhagyván a görögök üldözésével, a magyarok ellen fordult. Ekkor azonban elhagyta a szerencse és háromszoros vereség után kénytelen volt distrai — silistriai — várába zárkózni. E vereségért állott később boszut Symeon, miként alább látni fogjuk. Ha már most újra figyelmünk tárgyává teszszük CONSTANTINOS tudósítását, miután már a bolgár-görögmagyar háború történetét és lefolyását ismerjük, akkor látjuk, hogy a görög császár tudósításából éppen azt feledte ki, mi Görögországra nézve a legfontosabb s nem törődve azzal, hogy ez által tudósítása hézagossá válik, mégis kihagyta az egész háború leírását, csupán csak azért, mert e háború a görög fegyvereken csorbát ejtett. Hol itt a történetírói hűség ? Meg volt-e Constantinosban az akarat a valónak felismert tényt minden ferdítéstől megőrizni ? Nem ezen, hanem a már fentebb jelzett görög tudósításra támaszkodva, helyesen jegyzi meg Pauler Gyula e harczokról, hogy itt két hadjáratról van szó, melyek elseje a görögök vereségével ért véget, a második a magyarok és görögök tervszerű támadásával vette