Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1889-1890
A jaáki román bazilika
32 kényül és a homlokzat falán kiszökő külön keretet képez, melynek oromcsúcsa később változtatást szenvedett annyiban, hogy a téglával fedett csúcs eredetileg mélyebben és a szoborhajlékokhoz közelebb esett. A be járati csarnok oldalai hat oszloppárból állanak, melyek a román izlés hagyományait követve épszögü fülkékbe vannak állítva. Az oszlopszárakat, valamint az előszökő szöglettereket diszítmények ékesítik. A két első oszlop, mivel oroszlán tartja, rövidebb a többieknél. Az oszlopfejezeteket széles, állat- és növény-alakokkal díszített párkányzat köti össze, melyen a tuiajdonképeni bejárati csarnok ívei nyugosznak. A csúcs- és félkörívek szervesen váltogatják egymást oly formán, hogy az oszlopok feletti ívek csúcsos alakban, a szöglettámokra helyezettek pedig félkörű alakításban. A hengereken, melyek mintegy az oszlopokból fejlődnek, hiányzik a diszítmény; de a közéjök foglalt oldalfalak ékítménye folytatódik. A legbelső félkörív által képezett mező, az úgynevezett tympanon az Atyaisten képét mutatja a mint jobbjával áld, a bal kezében pedig könyvet tart; a képet tojásdad fénykör fogja körül, mindkét felül egy-egy angyal képével. A bejárati egész csarnokot erős maeander ékítmény futja körül, mely a homlokzat talapzatán is tolytatódik. A portale körüli tér is alkalmas beosztást mutat. Az oszloppárkányzat vonalában két falfülke van, melyekben csonka szoborcsoportozatok láthatók. Az egyikben női alak ül, térdei között felöltözött gyermeket tartva. Eitelberger szerint Szt. Anna képe volna ez a kis Máriával. A másik csonka oroszlánra támaszkodó rövidöltönyü férfinak látszik. Hihetőleg az oroszlánölő Sámsont jelképezi. A portale fölötti háromszögű oromfalban 11 fülke van egymás fölé fokozatosan helyezve, Krisztus és tíz apostol számára. A még hátralévő két apostol részére egy-egy fülke valamivel alább a toronyfalban mindjárt a kiszökő oromfal mellé alkalmaztatott. Ezen fülkék