Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1886
BURÁNY Gergely: Titkári jelentés
- 56 A lefolyt évben eszközölt gyűjtésnek valami kiváló eredményéről nem szólhatok, mert ezt a pénzbeli viszonyaink miatt sem tehettük, de főleg azért, mert az idén más évhez viszonyítva kevés épitkezés történt, pedig leginkább ettől függ régiségtárunk gyarapodása. Ezt talán a kaszárnya-épités kárpótolni fogja őskori és népvándorláskori tárgyakban. A legnevezetesebb a méltóságos és főtisztelendő Puli György pápai praelatus urnák a mükertészkedése alkalmával felderített igen értékes lelete, mely egy serpentin átfúrt szép kalapácsból és a kámoni utczai kertjében felderített három darab római császári aranyból áll, melyek közül az egyik Nero, a másik Vespasianus, a harmadik Domitianus nevét viseli. Mindannyi gyönyörű ép állapotban van és éppen ez emeli értéküket. Ez utóbbiakat O méltósága a főgymnasium éremgyüjteményének kegyeskedett ajándékozni és mint ilyenek a régiségtárunkban vannak elhelyezve. Meg kell még említenem nagyságos Pázmándy Dénes földbirtokos úr ajándékát, az egy dollár szép Kossúthbanknótát, továbbá Vida Lajosnénak több százra menő különféle ujabbkori rézpénzeit. Midőn ezen szives adományokért az egyesület köszönetét ismételten is kifejezem, végére jutottam titkári jelentésemnek. Köszönöm a két éven át belém helyezett bizalmat és azt óhajtom, hogy e téren több rátermettséggel megáldott és kevésbbé elfoglalt tagtárs vállalkoznék e nem éppen könnyű tisztség elvállalására. Kérem a tisztelt közgyűlést, méltóztassék jelentésemet szives tudomásul venni. Dr. Burdny Gergely.