Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1886

BURÁNY Gergely: Titkári jelentés

— II — nagy közönség az ügy fontosságához képest mégsem részesítette egyenlő buzgósággal támogatásában. Az utóbbi években lehetetlen volt észre nem venni, hogy a pártolás jelentékeny része már csak jóakaratban nyil­vánult, mert a tagsági díjak hátraléka jelentékenyen felülmulta a befizetések összegét. A szétküldött kiadványaink borítéklapján évenkint felkérettek ugyan a tagok kötelezettségök szives telje­sítésére, mindamellett csak kevesen tették azt meg; miért is szükségessé vált, hogy a tavali közgyűlés határozata értelmében a hátralékokról szóló nyugták helyben szét­küldessenek, a vidéki tagok pedig levelező lap útján szólíttassanak fel az iránt, hogy vagy róják le tartozá­sukat, vagy nyilatkozzanak az egyesülethez való viszo­nyukat illetőleg. Miután az egyesületnek elvégre is tisztába kell jönnie az iránt, hogy hány valóságos tagja van, erről határozott jelentést kivántam volna a tisztelt közgyűlés elé terjeszteni ; de ezt most mégsem tehetem, minthogy a pénztáros úr nem volt azon helyzetben, hogy minden adatot rendelkezésemre bocsáthatott volna, mert többen még nem váltották ki nyugtáikat, de kilépésök felöl sem nyilatkoztak ; továbbá a vidéki tagokhoz legközelebb intézett felszólításokra adandó válaszokat is be kell várni. így tehát jelenleg csak a követköző adatokra szorít­kozhatom: 12 tagot a halál ragadott ki körünkből, kiket méltán gyászolunk, 39 tag pedig részint az év­könyv, részint a nyugta visszaküldése által jelenté ki, hogy nem hajlandó az évi 1 frt anyagi áldozattal egye­sületünket támogatni. Ezekkel szemben csak 4 új tag szives belépését van szerencsém tudomásra hozni. E szerint az egyesület jelenlegi névjegyzéke 11 hazai, 1 külföldi tiszteletbeli, 50 alapító és 467 pártoló tagot számlál. Jóllehet az imént jelzett apadás is elszomorító, de úgy látszik, hogy a sok hátralék behajtása folytán még nagyobb lesz az, főleg a vidéki tagok részéről, a kik e város, illetve e megye területén található régiségek

Next

/
Thumbnails
Contents