Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1886

BURÁNY Gergely: Az ókori rabszolgák helyzete. Párbeszéd

— II — elégedett meg ezzel, hanem magának a mondatnak értelmét is kezdte feszegetni. Ez a körülmény szolgáltatja az okot a következő párbeszédre. Fiú: Miért áll itt ez a szó „r a b szolga" ? Hát a rómaiak cselédei nem voltak olyan emberek, mint a mi szolgáink ? Apa : Nem bizony ! A mi cselédeink éppen úgy szabad emberek, mint gazdáik. A gazda bepanaszolhatja cselédjét a biróság előtt és meg is fenyíttetheti, ha ezt megérdemli ; azonban a cseléd is bevádolhatja a gazdáját, ha ez méltatlanul, jogtalanul bánik vele. A biróság azután nem nézi, hogy melyik az úr, melyik a szolga, hanem csak azt, hogy kinek van igaza, és úgy mondja ki Ítéletét. Fiú : De a cseléd csak tartozik azt tenni, a mit az ura parancsol neki ? Apa : Igen, fiam, csakhogy nálunk a kettő között egyességi viszony létezik ; a cseléd tartozik bizonyos meghatározott ideig szolgálni és a rábízott dolgot pontosan teljesíteni, de az úr meg ezért tartozik neki a kikötött bérét hiány nélkül megfizetni és jól bánni vele. Ha pedig a szerződéses idő letelt, a cseléd elmehet, maradásra őt kényszeríteni büntetés terhe alatt nem szabad. A régi rómaiaknál azonban a rabszolgák nem ilyen viszonyban állottak uraikkal. Ezek úgy bánhattak velők, a mint nekik tetszett; mert a rabszolgát náluk csak birtoknak, tárgynak nézték. Itt a rabszolga megszűnt személy lenni, nem élhetett szabad akaratával, élete, ereje, nevetése, sírása felett más rendelkezett. Fiú: De, atyám, most már úgy tetszik, mintha tréfát űznél e komoly tárgygyal. Apa: Legkevésbbé sem. Az is előfordult, hogy az urak rabszolgáikat kegyetlenül megkorbácsoltatták, sőt meg is ölhették csupán azért, mert uraik nyugalmát tüsszentésök vagy köhögésökkel megzavarták, mikor ez nem volt nekik parancsolva. Fiú : De ez már borzasztó !