Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1884

LIPP Vilmos: Két renaissancekori tárgy a régiségtárunkból

32 történetét ábrázolja, jobbra magas mennyezetes tró- » nuson ül a szakállas Porsenna, fején babérkoszorúval, balja a szék támláján nyugszik, jobbjával szemrehányó s egyúttal meglepetést kifejező mozdulatot tesz a kép közpén s egészen előtérben álló Scaevola felé. Scaevola sisakos pánczélos alakja az elhatározottság bús, de hü kinyomata. Jobbjában felfelé tartja a kardot, a mely­lyel a király helyett annak Írnokát leszúrta, balja pedig a közte és a király közt álló oltár lobogó lángjai kö­zött van. Fölötte napsugár, egész tartása azt mondja : „longus est post me idem petentium ordo." Mögötte a bal oldalon két szörnyűködő és bámész fegyveres alakja látszik. Másik tárgyam, melyről szólni akarok, nagyon pró­zai eszköz, egy kés, ehhez tartozik még két közönsé­gesebb asztali kés és ugyanannyi villa, mind az öt da rab tartóját egy aranyozott préselésekkel díszített bőr­rel bevont fátok képezi. Az egész a herczeg Batthyány féle letéthez tartozik.") — Az említettem kések és vil­lák, bár igen csinos alakúak és részben aranyozottak is, nem tartoznak ide, mert képes alakítás nincs rajtok, nyelük alsó foglalatja pedig a tortakés alsó foglalatjá­val azonos. Azonban a tortakés valódi mübecsü pél­dány, a melylyel tüzetesebben kell foglalkoznunk. A kés egész hossza 0-47, a penge hossza 0*35, szélessége fönt 0-09, alul croó. Vékony, jó minőségű igen rugékony aczél. A penge alul egy o'oi széles és a nyél felé szélesbedő aranyozott rézből való és bevé­sett arabeskekkel ékeskedő tagba szolgál ; a csontnyél nyolczszegü, a penge alatt 0*024, a végén pedig 0^04 hossztengely átmérőjű és mind fönt, mind alul aranyo­zott és gyönyörű inda és levéldiszt mutató rézlemezzel van beborítva. A penge alsó része o'io magasságig aranyozott alapon vésett képes alakításokkal bir. *) A herczegi örökség leltározásakor visszaszállittatott Körmendre.

Next

/
Thumbnails
Contents