Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1884
BURÁNY Gergely: A római építészet befolyása a keresztény templomépítészetre
2 I De nem feladatunk ezen szabálytalanságokkal foglalkozni. Az alak törvényszerűségének hanyatlása mellett, mely Krisztus után körülbelül a második századtól kezdődik, a technikai ügyesség folyton fejlődött és e tekintetben a legkésőbbi alkotások is valóban bámulatra méltók. Virtuvius még nem szól a boltozatos építkezésről vagy csak mellesleg említi, de éppen ezen hallgatás jellemzi őt, ki a régi jó időket emlegeti és valószínűleg azért nem akart szólni a világért sem azon formáról, mert a görögök nem ismerték volt. Római építészetet pedig bolthajtás nélkül alig lehet képzelni. Ennek alkalmazása tette lehetővé nagy térségek átkarolását s így lehetett több emeletet egymás fölé könnyen építeni. A thermák, paloták és villák fölülmulhatlan mintái a nagy területek összefoglalásának s evvel karöltve a kézművességi technika is rohamosan halad. A negyedik század még teremtett ily csodamüvet ; az úgy nevezett Constantin-féle basilika középhajójában Rómá* ban a keresztboltozat csaknem kétszer oly hosszú átmé' rőjü volt, mint a középkor legnagyobb dómjaiban. A római építészet összes alkotásaiban kifejezést nyert a térbeli tagozás iránti érzék még akkor is, midőn a festészet és szobrászat jelentékenyen hanyatlott. Ily eredmények hatása alól természetesen a keresztények sem vonhatták ki magukat. Kétségtelen, hogy az építészetet is, és pedig ugy a profan mint az egyházit közvetlenül az antik mintákról vették. Az egyenszárú úgy nevezett görög kereszt alakja, mely antik sirok alaprajzát képezi, typikus tervezete a katakomba-kápolnáknak és éppen így írja le Eusebius a byzanci apostoli templomot, melyet Nagy Constantin császári családi sirboltnak építtetett. A középkorban is gyakran építettek ily sírkápolnákat. Továbbá a régi Rómának egyetlen képe sem képzelhető a városból kiemelkedő sok kupola nélkül. A rómaiak előszeretettel f adtak szentélyeik és sírboltjaiknak kupolával ellátva ^ köralakot. Ennél fogva azt annyira célszerűnek talál-