Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1884

BURÁNY Gergely: A római építészet befolyása a keresztény templomépítészetre

i8 regét a kinoztatások között bámulatos kitartásra ösztö­nözte, elodázhatlan szükségnek tekintetett, hogy a keresz­tények érzelmeiket külsőleg is kifejezzék, vallásuk esz­méit szemlélhetőleg is megjelenítsék. Minthogy azonban az említett viszonyok között az első keresztények az előbbi életmódjukkal egészen és nyiltan nem szakíthattak, természetes, hogy életök az egyházban és azon kivül a pogány fogalmaktól végké­pen meg nem tisztulhatott. így tehát sem idejök, sem alkalmuk nem volt arra, hogy az új vallási eszméknek mindjárt kezdetben új, megfelelő alakot teremthettek volna. Innen van, hogy az isteni eszmék érzékeltetésére való törekvésökben eleinte azon alakokat használták fel, melyeket a pogánykor művészete szolgáltatott s a me­lyek általánosan ismeretesek voltak. Leginkább észlel­hető ez a szobrászati és festészeti termékeken. Krisz­tus a jópásztor a katakombákban igen gyakran oly if­júnak ábrázoltatott, ki vállain bárányt visz, tehát éppen úgy, mint a kost vivő Hermes. Az állatoktól körülvett zenélő Orpheus hasonlóképen jelképezte a katakombák­ban a szenvedélyeknek Krisztus tanai által való meg­győzését. Még tovább lehetne folytatni az ily példák sorozatát, de ez is elég annak bizonyítására, hogy a haldokló ókori művészet szolgáltatá azon köntöst, a melyben az első keresztények világraszóló eszméi meg­jelenének. Mivel pedig eleinte csak kényszerűségből használták fel a régi formákat, később lassankint elhagy­ták vagy megváltoztatták rajtuk azt, a mi az új foga­lomnak meg nem felelt és csak azt tartották meg mint egészséges csirát, a miből a keresztény művészet nagy­szerű fája kifejlődhetett. Nem hiányoztak ugyan kezdettől fogva olyanok, a kik a mythikus alakok keresztény felhasználása ellen til­takoztak, de azért ez sem akadályozta, hogy maguk az istenek képei legalább mint fényűzési tárgyak meg ne tartassanak. Ennél fogva az egyház-atyák a szobrásza­tot és festészetet a kérdéses változás beállta után is

Next

/
Thumbnails
Contents