Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1881

LIPP Vilmos: Emlékbeszéd b[oldog] e[mlékezetű] Szabó Imre elnök fölött

2 jutalma, érdeme volt, hogy méltassam őt, mint az élő, szivek, vesékig- ható szó nagy mesterét, mint a magyar irodalom és a magyar nyelv terjesztésének lankadatlanul buzgó előharczosát, mint magyar főpapot, — ez mind körömön kivül esik, mindehhez sem elegendő tájékozottságom, sem avatottságom nincsen. Én pusztán és egyedül róla, mint a vasmegyei régészeti egylet volt elnökéről akarok szólani. Tagtársaink közül még számosan vannak, kik velem együtt élték át 1871 végén és 1872 kezdetén egyletünk alakulásának vajúdásait, a kezdet nehézségének minden phasisait. Mi, a kezdeményezők, egy pillanatig sem voltunk kétségben az iránt, hogy ha tervezett egyletünknek szilárd, életerős alapot akarunk adni, ha nem akarjuk azt, hogy egyletünk csak ideigóráig tengődjék, hanem hogy fölviruljon és magasztos czéljának megfeleljen, az egylet vezetésére Szabó Imre püspököt kell megnyernünk, azon férfiút, ki a szellemi téren nemcsak országosan elismert tekintély volt, hanem már akkor, rövid , alig egy évi ittléte alatt Vasmegye köztiszteletét és szeretetét vivta ki magának. És ő készségesen elfogadta azon missiót, hogy elnökévé legyen oly egyletnek, mely czéljának megvalósítására csakis némi szellemi tőkével, őszinte jóakarattal és az ügy iránti lelkesedéssel igen is, de anyagi erővel épen nem rendelkezett. Hivatkozom mindazon tagtársakra, kik velem együtt az egylet bölcsőjét állották körül, talán kétkedve az ujszölött élet képes ségén, nem szállotta-e meg őket a hit egyletünk jövőjében nem oszlatta-e el a bizalom a kétely fullánkjait keblökben azon pillanatban, amikor 1872 január 7-én tartott első alakuló közgyűlésünkön ő, Szabó Imre megjelent a városház tanácstermében közöttünk, megköszönte a benne központosult bizalmat és azon nal át is vette az egylet vezetését ? Egy magyar püspököt, a magyar tudományos akadémia tiszteleti tagját, az országos hirnevü egyházi szónokot nem vezethette és nem is vezette a hiúság arra, hogy egy alig létesült szegény provincziális egylet élére álljon; ily hivatal egy ily ember hiúságának vajmi csekély tápot szolgáltathatott volna. És mégis vállalkozott reá, mert ő ép ugy bizott ben-