Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1880

LIPP Vilmos: Adalékok a római szobrászat emlékeihez Vasmegyében

— 17 — Hogy a bronz istenszobrocskák kivált Olaszhonban, oly tömegesen fordulnak elő, bizonyítja : hogy azokat gyári módon készítették. Ezért olcsóknak is kellett lenniök, ugy hogy még a szegény ember is egy-két választott védis­tenét könnyű szerrel állíthatta szentélyfülkéjébe. E szokás ugy látszik, átragadt a meghódított és romanizált barbárokra is, a kik, mig a tisztultabb izlésü görögök és rómaiak még ezen olcsó portékákban is a szép­ség bizonyos nemét követelték, megelégedtek durvább kivitelű készítményekkel is, sőt ezek készítésével hihetőleg maguk is foglalkoztak. Nagyon valószínű, hogy Pannoniá­ban, e félbarbár végtartományban is volt ilyen gyár, melynek készítményeihez a föntebb ismertetett Mercur, valamint az alább szóba kerülendő három Hercules is tartozhatott. Megerősít ezen véleményemben az is, hogy csakis Felső-Olaszhon némely muzeumában akadtam ily barbár öntvényekre, a hová Aquileián át Alsó-Pannoniá­ból kerülhettek. Ily barbár öntvényü Hercules szobrocskánk van három. Kettő a nyugvó állásban levő szakállas Herculest ábrázolja, jobbjára a csaknem fölismerhetlen oroszlánybőr van tekerve, baljával pedig a bunkóra támaszkodik. A szobrocskák egyformák, egy mintából készültek, magasságuk 11 cm. A harmadik szobrocska, mely különben nem érdes felületű, mint az előbbi kettő, 6 cm. magas, szép patináju, sima és kezdetleges arczot mutat, jobb keze a rövid bunkót magasra emeli, balkarján pedig az oroszlánbőr csak kurta leffentyü képében van jelezve. Következik egy a bunkóval ütést mérő 9 cm. magas szakállos szobrocska, mely semmivel sem rosszabb vagy jobb, mint az ilyenek szoktak lenni. A hátralevő kettőhöz már több szó fér. Merev, szeg­letes idomaik, és mégis igen gondos kivitelüknél fogva etruskszerü műveknek nézem. Az első (5 ábra) egy 11. cm. magas álló alak, fejére húzott oroszlánybőrrel, melynek két előlába az alak mellén csomóba van kötve, folytatása pedig az egész hátát elfödi és a valamikor hihetőleg bun­kót tartó balkaron van átkanyarítva. A jobb kéz a csípőre támaszkodik. A homlokra sima hajzat hull, az arcz egészen csupasz, ifjút ábrázoló. A mell és has izmai igen élesen jelezvék, a test alsó részének kivitele azonban gyönge. Magassága 11 cm. (6 ábra.)

Next

/
Thumbnails
Contents