Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1880

BUBICS Ede: A kőszegi „Ó ház"

— 62 — Az Azsiábói kijött kelták, jó és rosz viszonyban a görögökkel, mint müveit nemzettel jöttek közeli érintke- r zésbe, a bojok Olaszhonból a római ós etruszk civilisatiónak zsengéit hozták uj hazájukba, de ezen különböző befolyás daczára a közös jellem és a nemzeti typus mind a kettő­nél ugyanaz maradt; e közös jellem, s nemzeti typus azonban a keltákban sem a királyság, sem egy nagy állam alkotásának eszméjét nem birta bennök felébreszteni. A külön álló törzsek csak akkor egyesültek egy közösen választott vezér alatt, ha támadó háborút viseltek, külön­ben nem igen törődtek egymás ügyeivel. A Duna melléki keltáknál vagyis Gálátoknál különféle törzseket említenek a történetírók. Találunk hazánkban, és a szomszédos tartományokban Tectosagokat. Tolistobojokat, Skordisko­kat, Tauriskokat, Ambisontokat, Aravistokat stb. feltünőleg pedig Bojokat. E név az akkori események leírásainál előtordul Bordeaux vidékén, Pó folyó partjain ép oly ki­tüntetéssel, mint Bajorországban, és a csehországi-hegyek között minélfogva nem is csodálhatjuk, ha a Pó vidékeit lakó Bojok inkább készek valának nagy veretésök után a Duna mellékeit lakó fajrokonaikhoz kivándorolni, mintsem a római népbe beolvadni, s törzsi függetlenségöket fel- > áldozni. Különösen jellemzi a keltákat az, hogy állandó lete­lepedés után nem törekedvén, kalandos vándorlás által gyöngítették erejöket. Idegen államoknál, királyoknál ta­láljuk őket zsoldért hadi szolgálatban. Galliából kijöttek, hogy Hannibált Carthagóban. támogassák. Brennus alatt bebarangolták Görögországot, ostromol­ták Delphiben Apollónak jósdáját, és gazdagságáról híres templomát, innét irányukat változtatva, 278-ban a Bos­poruson átkelve elárasztották Kis-Ázsiát, hol Antiochus syriai király ugyan megverte őket, de vereségök daczára mégis harminczhat évig zsarolták ezentúl az ottani kirá­lyokat, míg végre Attalus Pergamos királya őket 241-ben Kr. e. heves csatában legyőzte, és a phrygiai hegyekbe visszavonulni kényszeritette, hol rendezett államot alapítot­tak. Az általuk ily körülmények között benépesített tarto­mány utánuk Galatiának neveztetett. > A Duna völgyét lakó kelták szomszédsági viszonynál fogva is kereskedelmi összeköttetésbe ereszkedtek a görö ­gökkel, különösen a macedónokkal, kiknek érmeit, az

Next

/
Thumbnails
Contents