Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1880

LIPP Vilmos: Adalékok a római szobrászat emlékeihez Vasmegyében

hogy az egész alakot felruházva gondoljuk. Azon fiatal lovasok, kiket Phidias a Parthenon párkányzatán hátralebegő köpenynyel, de különben egészen meztelenül ábrázol, korántsem a természet után vannak alakítva, habár egy oly menethez tartoznak, melyet a művész maga látott, és vésőjével az élet után öröld; ett meg. De elvégre is a művészet nagyobb szabadságnak örvend, mint az élet. Jaj lett volna azon iíjunak, ki félig meztelenül mert volna a panathanák ünnepi menetén megjelenni. A művész ellenben, ki művében a szép változatosságra törekedett, az egyik ifjút csaknem meztelenül ültette az ágoskodó lóra, mig a másiknál az egész testet elfödő alsó ruhát is megtartotta. Mert, és ez a lényeges nézpont kérdésünkben, a görög plastika, tökélye délpontján, az emberi alak képzésénél csakis és egyedül a művészi szépség törvényei ós követelményeinek hódolt. A meztelenség csak eszköz volt a czél elérésében, s igy tehát mindenütt alkalmazta, hol abban a szokás és tisztesség törvénye nem akadályozta. De e mellett alkotó tevékenységének két körét mindig szigorúan távol tartotta egymástól. Az egyik kör magában foglalja a valódi embervilágot, a másik a képzelet és a képzelet alkotásainak világát. És mig ez utóbbiban sokkal szabadabban mozgott, és mint Lessing Laokoonjában oly találólag mondja, az emberi alak szépségét és szellemi jelentőségét legfőbb törvényének ismerte el, ugy az előbbiben szigorúan annak korlátai között maradt, mi a görögöknél illendőnek tartatott. Ha tehát a művészet egy Hermest. Bachust vagy Apollót eszményesített szépségű meztelen alakokban mutatta is be, ha félisteneknél, városok vagy tartományok személyesítésénél, egy Laookon vagy Niobecsoportnál a ruházatot vagy egészen vagy félig elhagyta ; mégis a valódiság terén, igazi emberek képzésénél és kivált minden női szobornál, melyet az életből vett, még ha nem is voltak épen arczképszobrok, a ruházatot soha sem tette félre. A hadvezért, államférfiút, bölcsészt a görög plastika soha sem képezte meztelenül, hanem mindig a valódi megjelenésöknek megfelelő jelmezben. Csak midőn a hízelgés egy Nagy Sándort és később a római császárokat istenekké tette, jött az emberek ruhátlan alakítása, mint az istenítés jelvénye, divatba. ( Pliniusnak mondása tehát csakis a képzeleti téren bír az igazság jogával. Ellenben a valódi élet terén és az