Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1879

LIPP Vilmos: A Borghesi Viador

Ázsia bensejében, görög birodalom támadt : az Euphrat és Tigris partjain, valamint Syriában is görög műveltség honosodott meg. Antiochia, a seleucida birodalom fővárosa, ázsiai Athénné fejlődött. lakóit jó részben önkénytes száműzetésben élő athenaiak képezték, és hírneves művészek Lysippus iskolájából dolgoztak e város számára. Kisázsia véure. mely már ősidőktől fogva görög telepítvények által hellenizálva volt, az uj királyi fővárosokban, mint Perigamus, Sardesben s. a. t. valamint számos ujonan alapított városodban a görög művelődést újra látta felvirágozni, a mely városokban a képzőművészet már valódi élet és fényűzési szükségletté vált. Hogy mily viszonyban állott ezen kor a művészethez, arra nézve jellemző Arcesilaus bölcsész, Sándor egyik ifjabb kortársának nyilatkozata, mely igy hangzik : „L e gtöbben nélkülöz heflen követelménynek tartják, hogy a műalkotásokat, legyenek azok szobrok vagy festmények, szerkezetök és becsök szerint tűhegyre m e g v i z sg á 1 j á k, lélekkel és szemmel e g y i r á n t szemléljék, m i g saját é 1 e t ö k e t, m e 1 y a z elmélkedésre nagyon is bő és háladatos anyagot nyújtana, egészen elhanyagolják." Az ilyen összehasonlítások mindig tanulságosak azon kor hangulatát és szellemét illetőleg, melyben keletkeznek. Az idézetből tanuljuk, hogy Sándorral a művészetben és műszemlélésben a műértés kora kezdődik és hogy a műértőség utáni törekvés általánosan el volt terjedve. Sándor maga, egész lényét tekintve, hivatva volt arra, hogy a képzőművészetnek iránta való hajlama és előszereteténél fogva hatalmas lendületet adjon. S valóban olyant, mit Sándor élete tiz éven át nyújtott, a világ azóta sem látott. Szerencséje, győzelmei, meseszerű vívmányai a nyugat és kelet összes lakosait lázas lelkesültségbe hozta. A mi csak a görög tudományban és művészetben kitűnő volt, az mind Sándor ázsiai táborába özönlött, és el lehet mondani, hogy akkor a görög műveltség magva Ázsiában volt. Műpártfogás dolgában ü és utódai mintaképei voltak a későbbi római időknek Augustus, Titus és Hadrian alatt, vagy a Mediciek és a műpártoló pápák korának. Hisz Plutarch azt mondja, hogy nem Nándor kora; hanem inkább Sándor által lettek az akkori művé-