Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1879
LIPP Vilmos: A Borghesi Viador
eszményiessége. igaz. magasztos és nagyszerű volt; de az emberi lét mint ilyen, örömei és szenvedéseivel szintén jogot tarthat a művészet által való megörökítésre és bir annyi értékkel, mint a zavartalan, szenvedélyt nem ismerő nyugalomban az Olymp ormain lakozó istenek eszményképei. Nem tagadható azonban, hogy a művészet ezen általános megváltozása magára a művészetre is sok hátránynyal járt. Mert ha az Sándor és utódai alatt a tejedelmek szolgájává lett, ugy kénytelenek vagyunk elismerni, hogy időhaladtával a pazar fényűzés, mérték nélküli hiúság és oktalan pénzelfecsérlés szolgájává alacsonyította le magát. Ez a túlságos általánossá válásnak rendes következménye. A művészet kezelése is megváltozott. A régi közvetleniesség helyébe öntudatos utánzás és számító czélzatosság lépett. A természetiest a művészies váltja fel, szóval határozottan hatás utáni törekvés az, mely ezen korszak műveit, még a legjobbakat is, a mult idők nyugalmas nagyságától és magasztos egyszerűségétől megkülönbözteti. A plasztikai művészetnek Sándor halála után főhelye volt a Pindártol is megénekelt Rhodus szigete. Az itteni műiskola élén állott Chares, Lysippus tanítványa, a Rhodusi Oolossus mestere. Főleg itt képződött ki a művészetben a colossalis iránti hajlam, minta város és »tartomány gazdagságának kifejezése. De ezen irány mellett egy másik is virágzott, a szenvedélyes, egész a borzadályosságig menő felindultság képezése a plastikai művekben. Van még két e fajta művünk: a „Farnesi Bika" csoportja és a „Laocon." mindkettő rhodusi művészek alkotása. Azonban a végletegek érintik egymást. A colossalis és a drámai felindultság mellett e művésziskolában az ártatlan naiv irány is divatozott, melyhez például a „Fiu a Luddal" továbbá a capitolini muzeum hires .Szálka kihuzója" tartozik, oly plastikai művek, melyek nyilván szobadíszül szolgáltak, és a melyek később, a romai műkedvelők korában, számtalan utánképzésnek adtak létet. A rhodusi műiskola virágzási kora mintegy ötven évvel Sándor halála után kezdődött és Caesar meggyilkoltatása után végződött, a mikor is Cassius köztársasági hadai az egész szigetet elpusztították. Rhodussal egyidejűleg a műélet Mysia fővárosában,