Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1878

LIPP Vilmos: A vasmegyei régiségtár köréből

30 rómaihoz nem tartozott, arról, ha csak egy tekintetet vetünk is rájok. könnyen meggyőződhetünk; azonban arról is, hogy ezen barbárokat már nem lehet még a félvad népekhez sem egészen sorozni, mert e tárgyak meglepő helyes izlés és nem közön­séges diszités által már előbbre haladott technikai ügyességet árulnak el. Itt van mindenekelőtt egy kihajlott peremű diszcsésze fekete agyagból, szabad kézzel készítve. Magassága 5 1> 3 cm., átmérője a peremmel együtt 10 cm., füle letörött. A perem széle reczézett. Á részint sima, részint csipkés, részint fürészfogas vonaldisz, mely külrészén látható és azt a hasdomdorodástól kezdve mintegy gerezdekre osztja valami éles eszközzel a még lágy agyagba van vésve és azután mészszel kitöltve, a mi, fekete alapon, az egész edénynek szokatlan csinosságot kölcsönöz, habár nem is égetett, hanem csak a napon száritott agyagból áll. Ugyanezen diszitési eljárás észlelhető a többi három edényfélén is. Vagy ugyanis két miniature-korsócska és egy tojásdad, medenczeidomu ivócsésze vöröses, a napon száritott agyagból. Az egyik korsócska magas­sága ö'/o cm., szájnyílásának átmérője 4 cm és fül helyett csak egy átfúrt csücskkel bir. A másik magassága 6 cm., átmérője a száj­nyílásnál 4 cm , ez füles. — Az ivócsésze magassága 5 cm., hossza 17 cm., legnagyobb szélessége 13 cm., mészszel kitöltött pont, karika és vonaldisz jellemzi mindhárom tárgyat, az első korsócska azon­felől a hasdomborodásán pontozott és karikákba végződő vonalok által szintén gerezdekre van osztva • JToronzUrgyakra atmenven üoször is egy karvedet kelllel-j említenünk, mely ugyan csak egygyiirüs, hanem az alsó végén három a fölsőn pedig öt csigateker vényes rózsával van diszitve. ( A tulajdonképeni karvéd vastagsága l'/ 2 cm., és technikai kivételé­ben semmiben nem különbözik az ismeretes és szokásos alakok­tól. Csaknem azt mondhatnók, hogy ugyanegy műhelyből keriilt ki a Kis-Unvomnál egy sirba u talá lt ötg yü rüs és szintén csi ga­rózsákka l diszitett karvédekkel. melyc k-figyiki'„légjségtáru nk , jal másika Turrsaiiyi Andor, körmendi evaiigd. M.kés&M-tokában.van. ^""""Hjsíims^^ lyukkal és csaknem a közepéig reczes széllel. Hossza 18 cm. A másik hossza 20 cm., jókora vonaldíszes kupidoinu gombbal. A tii hengere különböző távolságban egymástól hat helyen nyolczszoros körvonalokkal van ékesítve. A harmadik tii hossza 1(3 cm. Behajtott foka alatt lélköridom­ban mindkét oldalon l 1/«cm széles lemezzé van kiszélesítve pontozott körszegélylyel és közepe felé három-három dudorral. Ezen tü, technikai kivitelét tekintve egy csoport zengő lemezhez tartozik. E lemezek többfélék. Itt van először is egy V alakú, melynek két vége csigamódra bekonyul, a hajlás közepén átlyukasztva. Szélessége az egyik szár végétől a másikáig 17 cm., egy-egy lemez­szár legnagyobb szélessége 3 cm. Továbbá egy 8 cm. átmérőjű kör­lemez, szintén átfúrva, melynek két kidomborodó szegély közti lapján épszögü keresztet képező négy nyil látható. Három behaj-

Next

/
Thumbnails
Contents